Pesti Srácok

Korábbi lengyel külügyminiszter: nem hagyjuk a magyarokat az út szélén

Korábbi lengyel külügyminiszter: nem hagyjuk a magyarokat az út szélén

A lengyel és a magyar álláspont ugyanaz, ezért Lengyelország senkit nem hagy az út szélén, amíg Brüsszel le nem áll a politikai agendájának erőltetésével – nyilatkozta az Azonnalinak Witold Waszczykowski, korábbi lengyel külügyminiszter.

A magyar és a lengyel kormány is bejelentette a hét elején, hogy a számukra elfogadhatatlan jogállamisági mechanizmus – amely feltételekhez kötné az uniós pénzek kifizetését – miatt megvétózzák az EU költségvetését. A magyar kormánnyal nem szimpatizálók abban reménykednek, hogy sikerül a lengyeleket leválasztani a magyarokról, és elszigetelni az Orbán-kormányt – írja az Azonnali. A portál erről faggatta az egyik lengyel EP-képviselőt, a korábbi külügyminisztert Witold Waszczykowskit.

Törvénytelen a jogállamisági mechanizmus

A képviselő válaszában kifejtette, hogy a lengyel vétó nem magáról a büdzséről és a mentőcsomagról szól, ezeket támogatja a lengyel kormány, de szerinte törvénytelen jogállamisági mechanizmus, mert az Európai Unió alapszerződéseiben nincs erre jogi alap. Úgy véli, a tagállamoknak juttatott pénzekről az adott tagállam lakosságszáma és gazdasága, fejlettségi szintje alapján kell dönteni, nem egyéb homályos kritériumok alapján. Arra a kérdésre, hogy pontosan mit kellene Brüsszelnek megváltoztatnia a jogállamisági mechanizmus kapcsán ahhoz, hogy Lengyelország elálljon a vétótól és az ügyben magára hagyja Magyarországot, Waszczykowski azt válaszolta:

PestiSracok facebook image

Forrás: Azonnali-Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.