Pesti Srácok

Koronavírusos a párizsi merénylő, elnapolják a tárgyalást

null

A még 2015-ben elkövetett párizsi dzsihadista vérengzés elkövetőinek tárgyalását kellett elnapolni, mert a fővádlott koronavírus-fertőzött. A per egyébként idén szeptember elején vette kezdetét.

A harmincnégy éves Ali Riza Polat pozitív teszteredményét Régis de Jorna törvényszéki elnök közölte. A pert a további teszteredmények, illetve a vádlottak egészségi állapotának függvényében folytatják. Öt éve a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében tizenkét embert öltek meg, és tizenegyet megsebesítettek. Agyonlőttek továbbá egy rendőrt, majd egy kóser élelmiszerboltban zsidó túszokat ejtettek, négyet közülük megöltek. Ez a támadássorozat volt a nyitánya a Franciaországot sújtó iszlamista merénylethullámnak, amelyben aztán több, mint kétszázötvenen vesztették életüket. Polatról az ügyészség azt gyanítja, hogy központi szerepet játszott a merényletek megszervezésében, ezért őt terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel gyanúsítják, amiért életfogytiglani szabadságvesztés szabható ki. A feltételezések szerint ő szerezte be Belgiumból a fegyvereket, és az ő feladata volt a nyomok eltüntetése is, amelyek a támadássorozatot végrehajtó hálózatra utalhattak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.