Pesti Srácok

Lenácizta Macront a pakisztáni emberjogi miniszter

Lenácizta Macront a pakisztáni emberjogi miniszter

Az emberi jogok szövetségi minisztere szerint az elnök úgy bánik a muszlimokkal, ahogy annak idején a nácik kezelték a zsidókat. Arról is beszámolt, hogy a muszlim gyerekeket azonosító számmal látnák el és nyilvántartásba vennék, ám a kormány ezt határozottan tagadta.

Nem enyhül a muszlim országok felháborodása Emmanuel Macron kijelentéseivel és tetteivel kapcsolatban, sőt, egyre feszültebb a helyzet. A minap a pakisztáni emberi jogok szövetségi minisztere, Shireen Mehrunnisa Mazari a Twitteren letámadta a francia elnököt. Szerinte ugyanis Emmanuel Macron pont úgy viselkedik a muszlimokkal szemben, mint ahogy a nácik viselkedtek a zsidókkal szemben. Mazari a bejegyzésben egy forrásra hivatkozott, ám a bejegyzését eltávolította a közösségi oldalról, miután Franciaország tiltakozott és arra kérte a minisztert, hogy törölje a gyalázkodó bejegyzést. Mazari először vonakodott ezt megtenni, a bejegyzésében közzétett linkre hivatkozott és hozzátette, hogy szerinte diszkrimináció az, hogy míg Franciaországban az apácák viselhetnek fityulát nyilvános helyeken, addig a muszlim nők nem hordhatnak hidzsábot.

https://twitter.com/ShireenMazari1/status/1330431440115396610?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1330431440115396610%7Ctwgr%5E&ref_url=http%3A%2F%2Fv4na.com%2Fhu%2Feditpost%2FiF3FxrtmiD

Nem tudni, hogy Mazari a legolvasottabb amerikai napilap, a Washington Post főszerkesztője, Karen Attiah Twitter-bejegyzésére gondolt-e forrásként, mindenesetre érdekes egybeesés, hogy a főszerkesztő szintén ezzel a témával foglalkozott a közösségi oldalon. A bejegyzést azonban időközben már eltávolította, mivel nem volt megfelelő a valóságtartalma. Ezt maga Attiah is elismerte, ugyanis helyesbített, hogy nemcsak a muszlim gyerekek kapnának Franciaországban azonosítószámot, hanem minden gyermek. Hozzátette azonban, hogy az erről szóló törvényjavaslat valószínűleg olyan légkört teremt majd Franciaországban, amelyben a muszlimok még jobban szenvednek majd.

Pakisztánban már a miniszter kijelentését megelőzően is rendkívül ellenséges volt a hangulat Franciaországgal szemben, több muszlim országban is voltak franciaellenes tüntetések, Bangladesben még egy Emmanuel Macront ábrázoló bábut is elégettek a tiltakozók. A helyzet tehát pattanásig feszült, Shireen Mehrunnisa Mazari pedig a mostani Twitter-bejegyzésével még tovább szította az indulatokat. A történtekre reagált a francia diplomácia is, a pakisztáni francia nagykövetség arra kérte a pakisztáni minisztert, hogy helyesbítse a közösségi oldalon közzétett bejegyzését. Erre válaszképp Mazari bejelentette a Twitteren, hogy az általa idézett cikket a kiadója azóta helyesbítette, így ő is törölte a Twitterről az ezzel kapcsolatos bejegyzését.

PestiSracok facebook image

A pakisztáni francia nagykövetség a Twitteren megköszönte Mazari helyesbítését és bocsánatkérését, majd hozzátették, hogy a szabad véleménynyilvánítás és a viták elengedhetetlenek a demokráciában, de azoknak hiteles és pontos tényeken kell alapulniuk.

Forrás: V4 Agency; Fotó: MTI/EPA/Sahzaib Akber

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.