Pesti Srácok

Navalnij: az EU-nak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia

null

Az Európai Uniónak az orosz oligarchákat kellene szankcionálnia ahelyett, hogy magas rangú állami vagy katonai tisztviselőkre vet ki büntetőintézkedéseket – hívta fel a figyelmet Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus pénteken, az Európai Parlament külügyi bizottságával szervezett videokonferencián.

Navalnij – aki ellen augusztusban, hazájában az EU szerint mérgezéses politikai merényletet követtek el – rámutatott, hogy az uniós szankciók, amelyek általában beutazási és külföldi vagyonbefagyasztási intézkedésekkel járnak, hatékonyabbak lennének, ha az orosz oligarchákat céloznák. Különösen azokat, akik Vlagyimir Putyin elnök közeli köréhez tartoznak, mint például Roman Abramovics és Aliser Uszmanov orosz milliárdosok. Véleménye szerint a politikai gyilkosságokat, gyilkossági kísérleteket egy az egyben a pénz motiválja.

– tette hozzá. Elmondta azt is, hogy nem ő az első, de nem is az utolsó, akit hazájában politikai atrocitások érnek, ezért az orosz népnek nagyon fontos éreznie, hogy az EU mellette áll. Véleménye szerint az EU-nak egy teljesen új kommunikációs stratégiára van szüksége Oroszországgal, mivel egy újfajta államgépezettel áll szemben, amely az elmúlt pár évhez képest is változott. Rámutatott arra, hogy az uniónak nem szabad ugyanúgy tekintenie az orosz népre, mint a kormányra, amely nem más, mint egy gengszterekből álló bűnbanda. Felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő szeptemberi orosz parlamenti választásoknál nemcsak arra kell figyelni, hogy lesznek-e csalások vagy sem, hanem a részvétel lehetőségére is. Példának hozta fel, hogy párttársát nemcsak, hogy nem engedték indulni a fővárosi önkormányzati választásokon, de még be is börtönözték. Egyebek közt erre hivatkozva Navalnij arra kérte az EU-t, hogy csak akkor ismerje el a következő választási eredményeket, ha a választások szabadon, tisztességesen és a demokratikus normáknak megfelelően zajlottak.

PestiSracok facebook image

A videokonferencia másik résztvevője, Vlagyimir Kara Murza, a politikai gyilkosság következtében elhunyt Borisz Nyemcov párttársa úgy vélekedett, hogy Vlagyimir Putyin elnök fél a tisztességes választások eredményeitől, miközben állami propagandagépezete szerint népszerűsége csúcsán van. Rámutatott, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet és az Európa Tanács választási megfigyelései szerint legutóbb 1999-ben voltak tiszta választások Oroszországban. Egy teljes generáció nőtt fel anélkül, hogy ezen demokratikus jogát gyakorolni tudta volna. Arról is tájékoztatott, hogy megbízható adatok szerint Oroszországban mintegy 330 politikai foglyot őriznek börtönökben. Kara Murza úgy fogalmazott, hogy az orosz társadalmat autoriter kriptokrácia irányítja, amely ellen talán csak a fiatal generációk tudnak majd fellépni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.