Pesti Srácok

Novák Katalin a járványügyi helyzetről: minden tavaszi intézkedés lehetőségét mérlegeli a kormány

null

A kormány minden olyan intézkedés ismételt bevezetésének a lehetőségét mérlegeli a koronavírus-járvány elleni védekezésben, amellyel tavasszal már élt – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, Budapesten, az Idősek Tanácsának ülésén.

Novák Katalin azt mondta, hogy a helyzet nem könnyebb, mint egy hónapja, és várhatóan még sokkal nehezebb lesz.

– hangoztatta a miniszter. A cél, hogy minél sikeresebb legyen a védekezés, minél több életet tudjanak megmenteni.

PestiSracok facebook image

– emelte ki Novák Katalin, hozzátéve, hogy ezért szigorított a kormány az előírásokon. A védekezés első hulláma nemzetközi összehasonlításban is sikeresnek volt nevezhető; azt akarják, hogy a második is így alakuljon – mondta. A miniszter közölte: ahogy tavasszal, most is folyamatosan figyelik Ausztriát. A hasonló adottságok miatt arra számítanak, hogy hasonlóan alakul a járványügyi helyzet a két országban.

– jelentette ki.

Müller Cecília országos tisztifőorvos úgy fogalmazott, hogy "gőzerővel" fejlesztik a magyar védőoltást, és jól állnak. Kiemelte, hogy a lakosság egyötöde 65 év feletti. Arra törekednek, hogy még inkább együttműködővé tegyék a társadalmat – fűzte hozzá. Sajnos azt tapasztalják, hogy szinte minden mérési ponton emelkedik a vírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben, ami azt jelzi előre, hogy még korántsem érte el a csúcspontját a járvány – mondta Müller Cecília. Biztatásképpen az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy tavasz óta ugyanakkor jelentős ismeretanyag halmozódott fel a koronavírusról, a fertőzés kezeléséről.

Forrás: MTI; Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd