Pesti Srácok

Novák Katalin szerint ismét bevezethetik az idősek vásárlási idősávját

null

A vásárlási idősáv bevezetését javasolták az Idősek Tanácsának tagjai, de a tavaszitól eltérő gyakorlattal – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn, a tanácskozás után a közmédiával.

Novák Katalin azt mondta, hogy a javaslat szerint az idősek vásárlási idősávja háromról egy-két órára csökkenne, valamint – a generációk közötti feszültség csökkentése érdekében – csak hétköznapokon és olyan időpontban lenne, amikor amúgy is kicsi a boltok forgalma. Fontos az is, hogy az idősek a nekik fenntartott időn kívül is, bármikor szabadon vásárolhassanak. Beszámolt arról is, hogy az időseknek fontos a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos, szakszerű tájékoztatás, és ehhez elsődlegesen a televíziót, a közmédiát veszik igénybe. A tanács ezért azt is javasolta, hogy jöjjön létre egy olyan műsor, amely tájékoztatja az időseket az aktualitásokról, és praktikus tanácsokat ad nekik arra vonatkozóan, hogyan védekezhetnek a leghatékonyabban a koronavírus ellen. A miniszter hozzátette: a tanács tagjai megköszönték, hogy a kormány továbbra is lehetővé teszi, hogy a felírt gyógyszereket mások is kiválthassák. A tájékoztatás szerint a javaslatokat elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek. Novák Katalin kérdésre válaszolva azt mondta: bízik benne, hogy gyors döntés születik majd.

Ábrahám Katalin, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület XI. kerületi szervezetének elnöke azt hangsúlyozta: a vásárlási idősáv bevezetésére azért van szükség, mert az idősek egy része megnyugtatónak találja, ha külön idősávban, biztonságosan tud vásárolni. Emellett azonban az is fontos, hogy az érintettek ezen az idősávon kívül is elmehessenek vásárolni, mivel sokan nyugdíjasként is dolgoznak. Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának egyik tagja azt is felvetette, hogy az üzletek a nyitvatartási idő mellett tüntessék fel azt is, mikor a legkisebb a forgalmuk, ezzel segítve azokat az időseket, akik nem tudják a bevásárlást a nekik fenntartott idősávban elintézni.

Forrás: MTI; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.