Pesti Srácok

Orbán Viktor: Soros a világ egyik legkorruptabb szereplője, aki hazánkat és a lengyeleket fenyegeti

Orbán Viktor: Soros a világ egyik legkorruptabb szereplője, aki hazánkat és a lengyeleket fenyegeti

Az EU-ban a viták rendezésének a módja, hogy tárgyalunk, miközben Soros György egy nagy cikkben utasításokat adott a brüsszeli elitnek – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. A kormányfő aláhúzta, miniszterelnökök dolga, hogy egy vitát, hogyan kell elrendezni, a viták pedig az unió természetéből fakadnak. Úgy fogalmazott, Soros György a világ egyik legkorruptabb embere, aki legutóbbi politikai írásában fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot.

Nem példátlan, hogy az Európai Unióban késhegyre menő vitát okoz a költségvetés elfogadása- mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök felidézte, korábban arra is volt példa, hogy nem is sikerült elfogadni a pénzek elosztását, de ez természetes, hiszen 27 tagállam van, mindegyik a saját érdeke szerint tárgyal. A kormányfő hozzátette, csak Soros emberei mondják azt, hogy veszélybe kerül az unió, ha nem lesz megegyezés.

Orbán Viktor kijelentette, hogy júliusban úgy döntöttek a kormányfők, hogy sok szempontot akarnak érvényesíteni. Megjegyezte, most megálltak a jogszabály alkotási folyamatok, és a végén meg fogunk egyezni.

PestiSracok facebook image
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a jogállamisági vita nem joguralomról, hanem többségi uralomról szól.
– tette hozzá.
A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a vitáknál jobban megérinti, hogy gátlástalanul lehet hazugságokat terjeszteni Magyarországról, többek között Soros Györgynek.
A döntéshozási mechanizmusok átalakításáról szóló uniós vita kapcsán Orbán Viktor elmondta, ha a tagállamok vétójogát elveszik, akkor többségi döntés esetében bele tudna szólni a Bizottság a magyar belpolitikába, így például be kellene engedni a migránsokat.
– tette hozzá. Mint fogalmazott, ez látszólag összefügg a pénzkérdéssel, de ez nem így van, mivel a válságkezelő program egy hitel.
– hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hozzátette, ha ki lehet ebből maradni, akkor az jobb lenne, de a bajban lévő országok érdekében nem maradunk ki. A kormányfő megjegyezte, az unión kívül, a pénzpiacokon is fel tudunk venni hitelt, ráadásul elképesztően kedvező feltételek mellett. A miniszterelnök szerint ez a kapacitás is bizonyítja az ország gazdaságának ütésállóságát.
– fogalmazott.Ehhez pedig nincs szükség a jogállamisági feltételekhez kötött uniós hitelre.
– mondta Orbán Viktor. Közölte, hogy több mint 2,5 milliárd eurónyi hitelt vett fel az ország, mivel nem tudjuk, hogyan alakul a vita az unióban.
– fogalmazott a miniszterelnök.

A kormányfő ismertette, 4400 új beteget regisztráltak, és 93 haláleset történt az elmúlt 24 órában, több mint 7500-an vannak kórházban, és 604-en vannak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor szerint ezen számokhoz képest még bőven van tartalék.

– mondta a kormányfő.

Ismertette továbbá, 444 óvodát, és 78 általános iskolát kellett bezárni eddig. Orbán Viktor közölte, hogy ott ahol digitális oktatásra álltak át, ott ki kell használni az időt, és nem vakációnak kell tekintetni. A tesztelésről azt mondta a kormányfő, hogy ezt az oktatási és szociális ágazat szereplői kérték.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a gyorstesztek a pozitivitás esetén ad 90 százalékos megbízhatóságot. Ahogy nő a nyomás, úgy növekszik az igény a gyorstesztek iránt. Ez egy nagy logisztikai feladat, de készen állunk erre - tette hozzá. 2000 egyetemista vesz részt a tesztelésben, kell 1000 sofőr is.

Orbán Viktor közölte, hogy semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a fertőzés lassulna. Mindez azért fontos, mert az idősek vannak nagy veszélyben.
– mondta a kormányfő. Hozzátette, inkább abból kell kiindulni, hogy a helyzet nehéz.

Azt, hogy melyik a jó vakcina, azt nem Soros György dönti el

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Soros György azért is vizsgálatot követel, mert hazánk Oroszországtól is megpróbál vakcinát szerezni. A kormányfő elmondta, hogy 12 millió nyugati vakcinát kötött le az ország, miközben a világ többi részén is zajlanak a kutatások. – tette hozzá.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy próbálják felmérni az ország bizalmát a vakcinákat illetően. A magyarok 30 százaléka magyar vakcinát választana, és nem külföldit – mondta a kormányfő.

– tette hozzá.

Fotó:MTI/Balazs Mohai

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.