Pesti Srácok

Politikai nyomásgyakorlás: kiéheztetné Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió

Politikai nyomásgyakorlás: kiéheztetné Magyarországot és Lengyelországot az Európai Unió

Várjuk a német soros elnökség újabb javaslatát, ezúttal olyat, ami nem szegi meg az uniós szerződéseket— fogalmazott Piotr Müller lengyel kormányszóvivő, miután Lengyelország és Magyarország is jelezte, egy javaslatot sem fognak megszavazni, ami a jogállamiságot használná politikai fegyverként. Varga Judit magyar igazságügyi miniszter az eset kapcsán rámutatott, hogy az uniónak még csak nincs is jogállamiság-definíciója.

— fogalmazott Piotr Müller lengyel kormányszóvivő az uniós költségvetéshez társuló jogállamisági-mechanizmus kapcsán. A hétéves költségvetés kapcsán elmondta, hogy az asztalon egy jó javaslatot látnak, azonban a hozzá kapcsolódó mechanizmusokról egyeztetni kell.

Politikai nyomásgyakorlás

PestiSracok facebook image

— hangsúlyozta a lengyel kormányszóvivő.

Szymon Szynkowski lengyel külügyminiszter-helyettes külön hangsúlyozta, hogy a költségvetésről júliusban döntött az Európai Tanács, és azt is letisztázták, hogy semmilyen jogállamisági mechanizmus nem kerülhet bele.

— fogalmazott.

Hozzátette, hogy ez egyszerű politikai nyomásgyakorlás bizonyos országok irányába.

—szögezte le Szynowski.

Beavatkoznának Magyarország belpolitikájába

Gulyás Gergely magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter arra is rámutatott, hogy az egész mechanizmus ellentmondásos, hiszen a jogállamot nem lehet a jogállam lábbal tiprásával szolgálni. A miniszter kijelentette, a vita Brüsszelben arról szól, hogy az Európai Unió meg akarja teremteni a magyar belpolitikába való beavatkozás jogát, mivel eddig nem tudtak ilyen kérdésekben nyomást gyakorolni a kormányra.

Politikai feltételekhez kötnék a kifizetést

A német kormány a vétó kapcsán jelezte, hogy a magyar-lengyel vétó miatt sem az uniós költségvetésről, sem a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó alapról nem született döntés. Varga Judit igazságügyi miniszter a vádra reagálva azonban jelezte, folyamatosan egyeztettek a német elnökséggel és jelezték, hogy nem mennek bele olyanba, ami eltér a korábbi megegyezéstől. Semmilyen alapja nincsen annak, hogy politikai és ideológiai feltételekhez kössék a pénzkifizetéseket és ez szembemegy az uniós jogszabályokkal is, jelentette ki a miniszter.

— fogalmazott Varga Judit.

A zsarolás eszköze

A V4NA-nak nyilatkozva Szijjártó Péter magyar külgazdasági- és külügyminiszter elmondta, a jogállamiságnak nincs definíciója, éppen ezért olyan

Hozzátette, az eddigiek alapján azt lehet látni, hogy

— hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Értelmezési holtjáték

Az Európai Parlament elnöki hivatala a V4NA kérdésére válaszolva a fogalmat úgy írta le: A jogállamiság azt jelenti, hogy egy társadalom minden tagjára – beleértve a kormányokat és a parlamenteket – egyformán vonatkoznak a törvények (…), függetlenül a politikai többségtől, azonban több jogi szakértő is rámutat, hogy ebben a definícióban nagy az értelmezési holtjáték.

Nincs egységes felfogás

— erről már Tóth Norbert nemzetközi jogász beszélt a V4NA-nak. Elmondta, hogy ezek mellett számos kisebb irányzat is van, és az EU-nak nincs egységes felfogása. Tymoteusz Zych is, a lengyel Ordo Iuris jogi kutatóintézet alelnöke ezt azzal egészítette ki, hogy az uniós tagállamok jogrendszerei eltérnek egymástól, ezért bármiféle közös jogi alapvetésnek egy univerzálisan elfogadott állásponton kell nyugodnia.

— hangsúlyozta.

Forrás: V4Agengy; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.