Pesti Srácok

Rétvári Bence: szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében

Rétvári Bence: szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében

Mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, a csepeli piac parkolójában, az első szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón.

Mint mondta, a szűrőbuszok korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, a koronavírus-járvány idején azonban más feladatot kapnak és részt vesznek azok tesztelésében, akik esetében a háziorvos előírta a koronavírus-tesztet és a mentőszolgálat felvette velük a kapcsolatot. Megjegyezte: akik esetében a háziorvos előírta a tesztelést és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot, dönthetnek úgy, hogy – amennyiben egészségi állapotuk megengedi – nem otthon várják meg a mentő érkezését, hanem ellátogatnak a szűrőpontra és ott csináltatják meg a tesztet. A szűrésről elmondta: a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív gyorsteszt-eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-tesztet is. Kiemelte: a mobil szűrőbusznál a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkatársai együttműködnek. Rétvári Bence hangsúlyozta: a szűrőbusszal gyorsítani lehet a tesztelés folyamatát. Hozzátette: a kormány legutóbbi intézkedéseit is gyorsan hozták meg, gyorsabban, mint Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Anglia, Franciaország, Csehország, Hollandia, Spanyolország, Luxemburg és Belgium, ahol sokkal rosszabbul állnak az egymillió főre vetített fertőzésszámmal. Az Emmi államtitkára elmondta: hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Felidézte: a mentőszolgálat korábban ötven állandó mintavételezési pontot is felállított.

Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón megköszönte a kormánynak és a kormány egészségüggyel foglalkozó politikusainak, hogy lehetővé tették, hogy a csepeliek új lehetőséget kapjanak a tesztelésre. Megjegyezte: az országban több ilyen mobil szűrőpont van, a legelsőt Csepelen hozták létre. A politikus hangsúlyozta: azért van szükség ilyen mobil szűrőpontokra, hogy a koronavírus-megbetegedések számát minél jobban vissza tudják szorítani, annak érdekében, hogy az egészségügy megfelelően el tudja látni a feladatát. Németh Szilárd azt kérte, hogy mindenki tartsa be a kormány által meghozott járványügyi korlátozásokat, így többek között a kijárási tilalmat, a maszkviselést, a távolságtartást, az egyéni higiéniás szabályokat és legyenek fegyelmezettek, mert – szavai szerint – csak együttműködve, a szabályok maradéktalan betartása mellett tudunk úrrá lenni a járványon.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.