Pesti Srácok

Schanda Tamás: a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett

Schanda Tamás: a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett

A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett; az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk a magyar munkaadókat és munkavállalókat, hogy folytatni tudják a tevékenységüket – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás felidézte: újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket biztosít a kormány a munkahelyek védelme érdekében. Kiemelte: a korábbi gazdaságvédelmi intézkedésekkel több, mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeniük, és az újakkal is az a céljuk, hogy megakadályozzák azt, hogy munkanélkülivé váljanak emberek. Mint mondta, a veszélyhelyzet ideje alatti gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet értelmében a vendéglátóhelyek most harminc napig csak házhoz szállíthatnak, illetve elvitelre adhatnak ki ételt és italt; kivételt ez alól egyedül az üzemi, kórházi és iskolai étkezdék, büfék jelentenek. Be kell zárniuk a szabadidős létesítményeknek is. A szállodák csak üzleti úton tartózkodókat vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, kizárólag számukra nyújthatnak vendéglátási szolgáltatásokat is. Schanda Tamás kiemelte: a fertőzés terjedését lassító intézkedések minden országban nehézségeket okoznak a gazdaságnak, de a vendéglátás-, a szállodaipar- és a szabadidő-ágazat az átlagosnál sokkal nagyobb károkat szenvedett és szenved el.

– jelentette ki az államtitkár. Hozzátette: mivel a korlátozások egyelőre harminc napig vannak érvényben, az új támogatások, mentesítések november hónapra vonatkoznak. A vendéglátás- és szabadidő-ágazatban működő vállalkozásokat és az ott dolgozókat adókedvezményekkel és bértámogatással segítik. Az adókedvezményekről szólva az államtitkár elmondta: ezek a cégek mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól, a kisvállalati adózók esetében pedig nem számítanak bele az adóalapba a személyi jellegű kifizetések. A bértámogatásról szólva elmondta, hogy a támogatás mértéke a munkavállaló bruttó munkabérének ötven százaléka, és két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a vállalkozás megkaphassa azt: az, hogy a munkavállalót ne bocsássák el és meg is kapja a fizetését. Megjegyezte: arra törekednek, hogy ne terheljék feleslegesen hosszas adminisztratív munkával az ágazati bértámogatást igénylőket, ezért a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk azt a cégeknek, és nyolc napon belül döntés is születik a kérelmük ügyében. A kapcsolódó dokumentációk a munka.hu felületen már el is érhetőek.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg. Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhozszállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is bevonhatják a kiszállításba.

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány első hulláma alatt elégedettek voltak a szolgáltatók ezzel az intézkedéssel, ezért döntöttek az újbóli bevezetés mellett. Az államtitkár közölte: a szálláshely-szolgáltatók szintén jelentős összegű támogatást kapnak, így az állam megtéríti számukra az elkövetkező harminc napra – azaz december 11-éig – a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált foglalásaik után számított nettó bevétel nyolcvan százalékát. Megjegyezte: ebben az ágazatban is akkor kapható meg a támogatás, ha a vállalkozás nem bocsájtja el a dolgozóit, és a bérüket is kifizeti. Schanda Tamás hangsúlyozta: a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett, mert az elmúlt tíz év bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és munkából tudnak megélni. Hozzátette: továbbra is abban nyújtanak támogatást a magyar munkaadóknak és munkavállalóknak, hogy folytatni tudják a tevékenységüket ebben a rendkívüli helyzetben.

– jegyezte meg. Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, mert csak így, közösen tudjuk fékezni a járvány terjedését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.