Pesti Srácok

Szexuális erőszak és kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztattak egy férfit Pécsen

Szexuális erőszak és kiskorúak veszélyeztetése miatt letartóztattak egy férfit Pécsen

Letartóztattak szerdán egy baranyai férfit, aki a gyanú szerint nevelt gyermekeit rendszeresen bántalmazta ésegyikükkel szexuális cselekményeket folytatott – közölte a Pécsi Törvényszék.

A letartóztatást elrendelő bíróság közleménye szerint az egyik Baranya megyei faluban élő férfi feleségével nevelőszülőként fogadott magához három lányt és egy fiút 2013-ban. A gyanúsított a gyerekeket rendszeresen bántalmazta, dolgoztatta őket, ezzel testi és érzelmi fejlődésüket veszélyeztette. Az egyik kislánnyal rendszeresen szexuális cselekményeket végzett, végeztetett annak tizenkét éves kora előtt, és azt követően is. A gyerekek a gyámhatóság határozata szerint idén márciusban elkerültek a nevelőszülőktől. A férfi letartóztatását tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt rendelték el, egy hónapra. A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, így a végzés nem végleges.

Forrás: MTI; Fotó: nlcafe (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.