Magyarországon egészségügyi tevékenységet önállóan csak és kizárólag az végezhet, aki az alapképesítés mellett érvényes működési engedéllyel rendelkezik. Falus Ferenc azonban nem dolgozhat orvosként, magyarán betegek közelébe sem mehet. A jogszabályok szerint minden egészségügyi szakdolgozónak ötévente meg kell újítani a működési engedélyét, csak így biztosítható, hogy egy orvos korszerű ismeretekkel rendelkezzen. Ez ugyanis az eredményes orvosi munka alapfeltétele, írja a Ripost. Minden orvosnak továbbképzési pontokat kell gyűjtenie, ez a szakmai biztosítéka annak, hogy a tudása nem elavult. A pontok egy részét a szakképesítésnek megfelelő munkakörben eltöltött igazolt munkaviszonnyal szerezheti meg az orvos, más részét pedig különböző továbbképzéseken való részvétellel és a tudásszint felmérőn megszerzett pontszámmal. Egy általános orvos is nyilatkozott az esettel kapcsolatban, és elmondta, azért is fontos a továbbképzés, mert itt sajátítják el az új ismereteket és hiába van megfelelő pontszáma egy orvosnak, ha a tudásszintfelmérőt képtelen teljesíteni, nem hosszabbítják meg a működését. Ergo, mivel Falus Ferenc nem teljesítette ezeket a feltételeket, így állítható, hogy nem rendelkezik a korszerű ismeretekkel. Ennek ellenére rendszeres szereplője a baloldali orgánumoknak, pedig szakmai szempontból legfeljebb annyi információja lehet, amennyit a sajtóban elolvas, még egy receptet sem írhat – írja az origo.
A Ripost felkereste Falust, aki egy percig sem tagadta, hogy nem dolgozik orvosként. 2014-ben az Együtt-PM főpolgármester-jelöltjeként politikusi pályára akart lépni, de sikerült nevetségessé tennie magát a Facebookra feltöltött jeges vödrös kihívás kisfilmjével, amin rövid gatyában, egy ló társaságában nyakon önti magát. 2017-ben a Párbeszéd társelnökével, Szabó Tímeával egészségügyi országjárásba kezdett, pedig akkor már az orvosi engedélye hét éve lejárt.
Forrás: Origo; Fotó: MTI/ Kovács Attila