Pesti Srácok

Tordai szerint kevés a halott, úgy véli, nem emelkedik eléggé a járvány áldozatainak száma

Tordai szerint kevés a halott, úgy véli, nem emelkedik eléggé a járvány áldozatainak száma

Járványügyi szakértőt alakítottak a baloldali politikusok az ATV Start című műsorában. A szocialista Harangozó Tamás az ellenzék által gyakran hangoztatott mantrát ismételgette, miszerint többet kellene tesztelni, Tordai Bence azonban meglehetősen morbid kijelentéseket tett. A pánikkeltő párbeszédes politikus ugyanis kevesellte a járvány halálos áldozatainak számát, azt mondta, miközben nő a kórházba kerültek száma és nő a lélegeztetőgépre szorulók száma, a halálozási szám beállt: „Valahogy nem növekszik”.

Tordai Bence gyanúsnak találja az elhunytak számát, szerinte még többen veszthették életüket a koronavírusban – írta az ATV. A párbeszédes képviselő szerint gyanús, hogy miközben nő a kórházba kerültek száma és nő a lélegeztetőgépre szorulók száma, a halálozási szám beállt:

és úgy fogalmazott, hogy

PestiSracok facebook image

— okoskodott Szabó Tímea harcostársa.

Portálunk már beszámolt róla, hogy a különböző országok különböző statisztikákat vezetnek a járvány áldozatairól. Magyarország minden olyan elhunytat a vírus halálos áldozatai között szerepeltet, aki koronavírussal fertőződött, még akkor is, ha egy korábbi krónikus betegség szövődményei vezettek a páciens halálához. Ennek tükrében belátható, hogy Tordai kijelentései túl azon, hogy rendkívül ízléstelenek, köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, hiszen valójában a koronavírus magyarországi áldozatai között szerepelnek olyan elhunytak is, akik elkapták ugyan a fertőzést, ám nem annak szövődményei miatt vesztették életüket, hanem egyéb betegségek miatt.

Tordai hülyeségeit az MSZP-s Harangozó Tamás nem tudta felülmúlni. Ő a tesztelés kérdésébe kapaszkodott bele és a jól ismert ellenzéki mantrát hajtogatta, miszerint többet kellene tesztelni. Elmondta, hogy Ausztriában kétszer annyi tesztet végeztek az elmúlt két hétben, ezért kevésbé tartja érdekesnek, mennyivel nő hazánkban az aktív fertőzöttek száma. Ugyanakkor érdemes azt is megnézni, hogy a vizsgált időszakban majdnem kétszer annyian haltak meg nálunk, mint a szomszédban a a vírus következtében. Tordai Bence szerint nálunk is kellene az osztrákhoz hasonlóan egy két-három hetes lezárás.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.