Pesti Srácok

Veszélyes a plázákban céltalanul fel-alá járkálni a járvány miatt Müller Cecília szerint

null

Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt. Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást. Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg.

Közölte, hogy szombaton minden eddiginél több új fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig 156 volt.

– hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: ez alól a fiatalok sem kivételek, mivel a napokban közülük is haltak meg a koronavírus miatt, rájuk is oda kell figyelni. Müller Cecília továbbra is arra kér mindenkit, hogy kerülje a csoportosulásokat, és a szabályok fegyelmezett betartásával segítse az egészségügyi ellátórendszert, hogy bírja a jelenlegi extrém terhelést. A kormány tavasszal lélegeztetőgépeket szerzett be, jelenleg folyamatosan érkeznek az országba gyógyszerek, az egészségügyi személyzet pedig kiváló, ezért senki ne ijedjen meg, ha kórházba kell mennie.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Beszélt arról is: a járvány dinamikája azt mutatja, hogy a következő hetekben még hasonló fertőzöttségi adatokra kell számítani.

– vélekedett. Az országos tisztifőorvos emlékeztetett: jövő héten regisztráció indul, a lakosok jelezhetik igényüket az oltás iránt. Ez azt a célt szolgálja, hogy jobban meghatározhassák az oltópontokat, és kiszámíthassák azok várható terheltségét – mondta. Hozzátette: a regisztráció pontos módjáról jövő hét elején tájékoztatnak, de várhatóan az internetes regisztráció mellett lehetőség lesz telefonon vagy akár írásban is jelentkezni. Müller Cecília kitért arra is: a népegészségügy egyik fontos feladata, hogy a lehető legszélesebb körben tájékoztassa az embereket az oltásról, hogy ezáltal mindenki eldönthesse, szeretné-e beoltatni magát.

– emelte ki. Ismertette, hogy várhatóan kedden indul egy, a többi között virológusokból, kutatókból, oltóanyaggyártókból, klinikai szakemberekből álló magyar delegáció Oroszországba, hogy az orosz oltóanyagról tájékozódjon. A delegáció tagjai minden kérdésre választ kapnak majd, ha pedig a vakcina valóban hatásos és biztonságos, a magyarok rendelkezésére bocsájtják – mondta. Hozzátette: az orosz vakcina van leginkább elérhető közelségben, de a többi vakcináról is azt hallani, hogy az engedélyeztetési eljárás vége felé járnak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.