Pesti Srácok

Zavargások törtek ki Lipcsében egy demonstráció alatt, több ember is megsérült

null

Zavargásba torkollt a németországi Lipcsében egy demonstráció, amelyet a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások ellen tartottak. A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi beszámolója szerint a fékevesztett tüntetők rendőrök mellett újságírókra is rárontottak.

A Szászország tartományi nagyváros központjában szombaton tartott demonstráció békés volt, de le kellett állítani, mert a nagyjából húszezer résztvevő többsége nem tartotta be a járvány elleni szabályokat. A tömegben sokan petárdák, tűzijátékok révén fejezték ki elégedetlenségüket, amelyet fokozott, hogy a hatóságok nem adtak engedélyt a demonstráció tervezett második részére, egy felvonulásra a lipcsei belvárosban. A főpályaudvarnál tüntetők egy csoportja – amelyet riporterek erőszakra hajlamos huligánok és a szélsőjobboldali küzdősport-szubkultúrának az egész országból összesereglett tagjai összeségeként jellemeztek – átszakította a rendőrkordont, kikényszerítve ezzel, hogy mégis megtarthassák a felvonulást. A rendőrök nem akadályozták meg a vonulást; arra törekedtek, hogy távol tartsák egymástól a tüntetőket és a megmozdulás ellen tiltakozó ellendemonstrációk résztvevőit. Ez csak részben sikerült. Az összecsapásokban mások mellett újságírók is megsebesültek, a szolgáltató szektor legnagyobb szakszervezeti szövetsége, a Ver.di adatai szerint legalább 32-en. Késő este a rendőri művelet súlypontja áthelyeződött a belvárostól délre fekvő Connewitz-be. Az alternatív baloldali fészekként számon tartott negyedben támadás ért egy rendőrőrsöt, és több utcában barikádokat emeltek, amelyeket fel is gyújtottak. A tűzoltók a rendőrök segítségét kérték, a lángokat így vízágyúval oltották el. Több embert őrizetbe vettek. Sebesültekről nem érkezett jelentés. Az egyelőre nem ismert, hogy van-e kapcsolat a Connewitz-ben történtek és a koronavírus-járvány lassítására bevezetett korlátozások elleni tüntetés között – áll az MDR beszámolójában.

Connewitzben nem ritka az összecsapás helyiek és rendőrök között. Szilveszter éjjel például a szabadtéri ünneplés torkollt erőszakba, a rendőröket több százan dobálták meg kövekkel, palackokkal és petárdákkal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.