Pesti Srácok

A néppárt szankcionálta Deutsch Tamást – Deutsch: nagyobb ellensége vagyok a mainstream európai politikának, mint Orbán Viktor

A néppárt szankcionálta Deutsch Tamást – Deutsch: nagyobb ellensége vagyok a mainstream európai politikának, mint Orbán Viktor

Ahogyan arról korábban mi is írtunk, az Európai Néppárt előbb Deutsch Tamás kizárását, majd szankcionálását hozta kilátásba. Szerda este megszületett a döntés a retorzióra vonatkozólag.

Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciója szerda este megbüntette Deutsch Tamást egy korábbi nyilatkozata miatt. Erről közleményben is tájékoztatott az EPP. Mint azt a Twitteren tudatták, a 142 leadott szavazat elsöprő többsége, 133 voks szólt a Fidesz politikusának szankcionálása mellett. Hatan ezt ellenezték, hárman pedig tartózkodtak. A néppárti frakció soraiban összesen 187 képviselő ül.

A Magyar Nemzet előzetes információinak megfelelően, a döntés értelmében Deutsch Tamás az Európai Néppárt nevében nem kaphat majd felszólalási időt a plenáris üléseken, nem viselhet a párthoz tartozó parlamenti tisztségeket, illetve jelentések sem fűződhetnek a nevéhez az EPP égisze alatt. A vele szembeni kizárási indítvány pedig az asztalon marad. A Manfred Weber frakcióvezető által beterjesztett határozat szerint a Fidesz EP-képviselőinek mielőbb végig kell gondolniuk, hogy az általuk képviselt értékek valóban a néppárt értékei-e. Amennyiben nem, vonják le a megfelelő következtetést – áll a dokumentumban, amely szintén leszögezi: a parlamenti csoport a pártcsaládot arra szólítja fel, hogy az mielőbb – amennyiben a közegészségügyi helyzet is lehetővé teszi – döntsön a Fidesz jelenleg felfüggesztett tagságáról.

Deutsch Tamás: Remélem, Orbán Viktor nem féltékeny!

PestiSracok facebook image

Most nagyobb ellensége vagyok a mainstream európai politikának, mint Orbán Viktor miniszterelnök! – ezt Deutsch Tamás mondta egy szerda esti televíziós interjúban, azzal egy időben, hogy még tartott az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának online ülése. Deutsch megerősítette a Hír TV esti műsorában: a frakció vezetőjének, Manfred Webernek az a javaslata, hogy a Fidesz politikusát ne zárják ki a frakcióból, hanem a delegáltak egy, a személyét érintő büntetésről határozzanak. Mint arra a fideszes EP-képviselő szerda este is emlékeztetett: ő maga szinte „a leginkább jól nevelt néppárti képviselő”, hiszen a közelmúltban számos alkalommal bocsánatot kért azért a kijelentéséért, amely miatt a néppárt liberális szárnya ki akarta szavazni a politikai csoportból.

– összegezte keserű iróniával az EP-képviselő. Deutsch Facebook-bejegyzésében is kommentálta az eseményeket:

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Európai Parlament/Jan Van de Vel

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.