Pesti Srácok

Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében

Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében
Nangarhar, 2018. április 17. Afgán fiú máktejet, nyers ópiumot nyer egy mákgubó bemetszésével a kelet-afganisztáni Nangarharban 2018. április 17-én. Afganisztán a világ első számú ópiumtermelő országa. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) által 2017 novemberében kiadott jelentés szerint Afganisztánban az ópiumtermelés 87 százalékkal nőtt 2017-ben. (MTI/EPA/Gulamullah Habibi)

Afganisztánban kötelező lesz mecsetben tanulni az általános iskola első három évében, hogy a kormány terve szerint "erőteljes iszlám identitással" vértezzék fel a diákokat. A lépés széles körben felháborodást váltott ki.

Az oktatási minisztérium terve előírja, hogy a gyerekeknek elsőtől harmadik osztályig kell a legközelebbi mecsetbe járniuk. A tárca által kiadott beszámoló szerint a harmadik osztály befejezését követően a diákok világi iskolában folytatják tanulmányaikat. A terv célja, hogy az iszlám tanítása fontosabb szerepet kapjon az oktatásban – áll a közleményben.

A bejelentés széles körű felháborodást váltott ki, mivel sokan úgy gondolják, hogy a lépés a szélsőségeknek kedvezhet az országban. Jakúb Jaszna neves afgán író a Facebookon azt írta, hogy a mecsetek nem rendelkeznek az oktatáshoz megfelelő környezettel, a gyerekek mecsetbe küldése pedig az oktatással és a vallással való visszaélés lenne. Muhtár Vafají elismert afgán újságíró szerint az irányelv a "társadalom tálibosítása" felé vezető úton tett lépés. Ezzel a kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálib radikális iszlamistákra utalt. Bár a tálibok kilencvenes évekbeli uralkodása idején világi iskolák is működtek, a medreszék – Korán-iskolák – és más vallási oktatási intézmények voltak általánosan elterjedtek. A tálibok jelenleg is arra kérik az általuk ellenőrzött területeken élő diákokat, hogy rendszeresen járjanak vallási iskolákba a hétköznapi mellett.

Az oktatásban nem részesülő gyerekek számát illetően Afganisztán az egyik legrosszabbul teljesítő ország a világon. Az ENSZ jelentéséből az derül ki, hogy becslések szerint mintegy 3,7 millió gyerek nem tud iskolába járni a háború, a szegénység és a kulturális korlátok miatt. Az említett gyerekek mintegy 60 százaléka lány.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Gulamullah Habibi

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.