Pesti Srácok

„Allahu akbar!” – kiáltották több százan a francia tanárt lefejező iszlamista gyilkos temetésén

null

Salazsi csecsen faluban eltemették azt a férfit, aki Párizs közelében októberben lefejezte Samuel Paty történelemtanárt, miután az Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott a diákjainak a szólásszabadságról tartott óráján. Sajtóbeszámolók szerint a zöld szövetbe csavart holttestet kísérő, csecsen és arab nyelven kiáltozó tömegből többször kihallatszott az "Allahu akbar!" kiabálás.

A gyilkos holttestét orosz sajtóértesülések szerint rokonai Törökországon keresztül szállították Csecsenföldre. Salazsi a terrorista Franciaországba bevándorolt szüleinek származási helye, ahol híradások szerint a temetési szertartást "bizonyos tiszteletadás mellett" végezték el, közösségimédia-bejegyzések szerint vasárnap. A Moszkovszkij Komszomolec bulvárlap online kiadásában közreadott egy videót, amely szerint a temetésen legkevesebb kétszázan vettek részt. Szemtanúk szerint még többen elmentek volna, aminek helyi hatóságok ennek azzal vették elejét, hogy a járványhelyzetre hivatkozva karantént hirdettek ki a faluban. A lap beszámolója szerint a zöld szövetbe csavart holttestet kísérő, csecsen és arab nyelven kiáltozó tömegből többször kihallatszott az "Allahu akbar!" kiabálás.

A terror propagandáját szolgálhatja a temetés

A Moszkovszkij Komszomolec felhívta a figyelmet arra, hogy a vonatkozó orosz szövetségi törvény értelmében az életüket vesztett terroristák holttestét nem adják ki a hozzátartozóknak, akikkel az elhantolás helyszínét sem közlik. A jogszabályt megerősítő 2007-es alkotmánybírósági határozat indoklása értelmében a végtisztesség jelképes megadása egyfelől a terror propagandáját szolgálja, másfelől sérti az áldozatok hozzátartozóinak érzéseit. A törvényt végrehajtását részletező kormányrendelet értelmében a temetést szakosított szolgálatok végzik el, az előzetes nyomozást lefolytató hatóság által meghatározott helyen.

PestiSracok facebook image

A franciák a terroristák holttestét kiadják a hozzátartozóknak

Franciaországban viszont a halottat kiadják a rokonoknak. Az ügy a lap szerint nem vetett volna fel jogi természetű kérdéseket, ha a terroristát francia földön temették volna el. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak arra a kérdésére válaszolva, hogy vajon ez a temetés nem jelentette-e a terrorizmus támogatását, kijelentette: nincsenek értesülései sem a temetésről, sem annak részleteiről. Leszögezte ugyanakkor, hogy az eltemetett fiatal terrorcselekményt követett el, amit csak mélységesen elítélni és elutasítani lehet.

Paty gyilkosát a francia rendőrök még október 16-án, a terrortámadás napján, az elfogására tett kísérlet közben lőtték agyon.

Forrás: MTI; Fotó: Twitter-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.