Pesti Srácok

Bankrablás Szentesen: két órán belül elfogták az elkövetőt

null

Két órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki hétfőn délután kirabolt egy szentesi pénzintézetet – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, a rendőrségre hétfőn röviddel délután kettő előtt érkezett bejelentés arról, hogy nem sokkal korábban egy férfi jelent meg a Szentes belvárosában lévő bankfiókban, ahol egy ügyfelet fenyegetve követelt pénzt az alkalmazottaktól. Az egyik dolgozó eleget tett a követelésnek, és több százezer forintot adott át a férfinak, aki ezt követően távozott a helyszínről.

A rendőrök megállapították, hogy a huszonnégy éves helybeli lakos taxival Csongrádra utazott, ezután egy főváros felé tartó vonatra szállt fel. A Csongrád-Csanád megyei rendőrök felvették a kapcsolatot a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival, akik katonákkal közösen Kecskeméten elfogták a férfit. A nyomozók szinte hiánytalanul lefoglalták a bankból elvitt pénzt is – tudatta a százados. B. Krisztián ellen – őrizetbe vétele mellett - felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a nyomozók kezdeményezik a letartóztatását is.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.