Pesti Srácok

Befejezték a nyomozást a férfi ellen, aki nyáron három pomázi boltot akart kirabolni (Videó)

A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást annak a negyvenöt éves férfinek az ügyében, aki idén nyáron három pomázi boltot akart kirabolni, ám a kutyás körzeti megbízott még a helyszín közelében elfogta.

A férfi 2020. július 17-én délelőtt tíz percen belül három üzletben próbálkozott – követelésének gáz- és riasztófegyverével nyomatékot adva – megszerezni a bevételt. Egyik helyen sem járt sikerrel, az egymás után befutó segélyhívásokra reagáló leányfalui körzeti megbízott pedig sokkal eredményesebbnek és hatékonyabbnak bizonyult nála. Poór István törzszászlós – szolgálati kutyája, Dakota ellentmondást nem tűrő háttérbiztosítása mellett – elsőre leteperte és megbilincselte a támadót. Az első kihallgatáson nem tett érdemi vallomást, később beismerte tetteit. Vallomása szerint megbánta a történteket. Menekülni sem akart, sőt, megvárta a rendőröket, mert családi okok miatt azt szerette volna, ha letartóztatják. Nem emiatt, de a bíróság elrendelte a kényszerintézkedést, amelyet 2020. augusztus 18-ig tartott fenn; a gyanúsított azóta szabadlábon védekezhet. A tettes ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának rablási detektívjei befejezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészség részére.

Forrás/fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.