Pesti Srácok

Cigarettacsempészés közben bukott le Ukrajnában Legény Zsolt, az MSZP volt országgyűlési képviselője (Videó!)

Diplomata útlevéllel akart cigarettát átcsempészni az ukrán határon az MSZP volt parlamenti képviselője – írta az ukrán Jevropejszka Pravda cikke alapján a Telex. Az ukrán lap szerint az érintett egy negyvenkét éves kisvárdai férfi, Legény Zsolt, aki 2006–2010, illetve 2014–2018 között volt az MSZP listán mandátumot szerzett országgyűlési képviselője. Az MSZP csütörtök esti közleménye szerint Legény az eset után lemondott minden párttisztségéről és kilépett a pártból, amely a diplomata-útlevelének azonnali visszavonását kezdeményezte.

Az MSZP honlapja szerint a jogász végzettségű Legény az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szövetségének alelnöke, és Legény az elnöke a párt Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának is.

A Wikipédia szócikke szerint Legény Zsolt politikai pályafutása a következőképpen alakult az MSZP-ben: 2006. május 16. és 2010. május 13. között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. 2006. május 30. és 2006. június 19. között az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottságnak a tagja. 2006. május 30. és 2010. május 13. között az Európai ügyek bizottságának a tagja. 2009. május 14. és 2010. május 13. között a Fogyasztóvédelmi eseti bizottságnak a tagja. 2010. február 15. és 2010. május 13. között a Mezőgazdasági bizottságnak a tagja. 2010-ben Tornyospálca önkormányzati képviselőjének választották, amely pozíciót 2014-ig töltötte be. 2014. május 6. óta újra a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője. 2014. május 6. és 2014. szeptember 4. között a Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese. 2014. május 6. óta a Mezőgazdasági bizottságnak a tagja. 2014. május 6. és 2015. június 8. között a Törvényalkotási bizottságnak a tagja. 2015. június 8. és 2016. november 7. között az Európai ügyek bizottságának a tagja. 2016. november 21. és 2017. március 6. között a Költségvetési bizottságnak a tagja.

A Beregsurány-Luzsanka határátkelő ukrán oldalán fennakadt csempészáruról az ukrán vámhatóság videót is közölt, amely cikkünk elején tekinthető meg. A határőröknek már az szemet szúrt, hogy az ukrajnai akkreditáció nélkül érkező Legény diplomata útlevelet mutat fel, de autóján nem volt diplomata rendszám. Amikor felkérték, hogy nyissa ki az autót, diplomáciai védelemre hivatkozott, így kihívták a magyar konzulátus képviselőit, akiknek a jelenlétében felnyitották a csomagtartót. A csempészáru pontos mennyiségét egyelőre nem állapították meg, a jegyzőkönyv felvétele csütörtök este még folyamatban volt. Csütörtökön este az MSZP közleményt adott ki.

PestiSracok facebook image

– olvasható a párt közleményében.

Forrás: Telex/Wikipédia/MTI; Vezető kép: mszp.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.