Pesti Srácok

Dömötör Csaba: Az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni (Videó)

A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtöki videóüzenetében összefoglalva az év elején életbe lépő legfontosabb változásokat. Dömötör Csaba kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások. Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig.

Az államtitkár elmondta, a kormány arról is döntött, hogy meghosszabbítja a hitelmoratóriumot, így a családok és a vállalkozások július elsejéig élhetnek ezzel a lehetőséggel. Ez sokak számára nagy segítség. Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy 2021-ben tovább csökkennek az adók. A kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója január elsejétől megfeleződik, emellett folytatódik a bajba jutott ágazatokban a bértámogatási program. A kormány fontos vállalásának nevezte, hogy visszaépítik a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat, ez a folyamat januárban megkezdődik. Kitért arra is, hogy 2021-ben elindul az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja. Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha túl lesz a járványon Magyarország, akkor a kormány szeretne tovább menni a korábban megkezdett úton, több támogatást nyújtva a családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a munkából élőknek és megerősíteni a biztonságot. A kormány ezekért a célokért dolgozik majd, legyen 2021 járványtól kevésbé sújtott de találkozásokban gazdagabb év! – kívánta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: Botár Gergely

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.