Pesti Srácok

Elhagyhatja az intenzívet a megkéselt rendőr

Elhagyhatja az intenzívet a megkéselt rendőr

Elhagyhatja az intenzív osztályt az a rendőr, akire késsel támadott egy férfi csütörtökön Újpesten – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szombat délután.

Az M1-nek Wikonkál Norbert, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ főigazgatója azt mondta: a 26 éves rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, életmentő beavatkozásokat kellett végrehajtani.

– fogalmazott a főigazgató. Megjegyezte: ha egy nagyobb eret ért volna szúrás, a férfi hamar elvérezhetett volna, és mire kórházba kerül, már nem tudtak volna segíteni rajta. Fontosnak nevezte azt is, hogy egy olyan orvoscsapat végezte az ellátást, amelynek katonaorvosként harctéri sérülések ellátásában is nagy tapasztalata van.

PestiSracok facebook image

A már jobb állapotban lévő kollégájukról szóló hírt szombat délután a rendőrség is közzétette Facebook-oldalán. "Hogy ez így lehessen, köszönet illeti az Országos Mentőszolgálat mentőseit", mert gyors és szakszerű ellátásuknak köszönhetően az életveszélyesen megsebesített kollégájuk időben kórházba kerülhetett – írták, jelezve: hálával tartoznak továbbá a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának is, hogy a speciális sebészi és harctéri sebesülések ellátásában jártas munkatársaik életmentő műtétet végeztek, megmentve ezzel az őrmester életét.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: egy zavartan viselkedő férfi támadt a IV. kerületi, Kassai utcai egyik társasház lépcsőházában a kiérkező járőrpárosra, és a férfi rendőrt többször megszúrta. Társa, egy 23 éves őrmesternő több lövést adott le a támadóra, egy 35 éves délegyházi férfira, aki a helyszínen meghalt. A rendőrnő fizikailag nem sérült meg, de sokkos állapota miatt megfigyelésre szintén kórházba került. Őt azóta kiengedték a kórházból.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.