Pesti Srácok

Felépült a kórházban a nizzai Notre-Dame-bazilikában keresztényeket gyilkoló iszlamista terrorista

null

Terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés gyanúja miatt vádat emeltek és előzetes letartóztatásba helyezték a nizzai Notre-Dame-bazilikában október 29-én végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjét – közölte hétfőn a párizsi terrorelhárítási ügyészség.

A 21 éves Brahím Iszávit Nizzában válságos állapotban szállították kórházba a terrortámadást követően, miután a tett helyszínén a rendőrség több lövéssel ártalmatlanította. Miután koronavírussal diagnosztizálták, november elején átszállították Párizsba, ahol az állapota a közelmúltban javult, s egy vizsgálóbíró ki is hallgatta, és vádat emelt ellene. A tunéziai elkövető ellen terrorcselekménnyel kapcsolatos emberölés és emberölési kísérlet, valamint terrorista bűnszövetkezetben való részvétel a vád, előzetes letartóztatásba helyezték.

Illegális bevándorló

Az eddigi nyomozás megállapította, hogy Brahím Iszávi szeptember 19-én hajón hagyta el Tunéziát, és másnap érkezett meg az olasz partokhoz, Lampedusa szigetére. Több mint két hétig karanténban volt, majd a hajóval Bariba szállították, ahol október 9-én elengedték. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot. A kiutasítási rendelet értelmében illegális bevándorlóként öt nap alatt el kellett volna hagynia Olaszországot.

PestiSracok facebook image

Szabadon utazgatott mielőtt gyilkolt

Október 12. és 26. között Szicíliában tartózkodott, majd 27-én reggel Róma érkezett, ahonnan aznap továbbindult a délkelet-franciaországi Nizzába, hol két nappal később a Notre-Dame-bazilikában megölt két nőt és a sekrestyést. A mobiltelefonjában a nyomozók megtalálták az október közepén Párizsban lefejezett történelemtanár csecsen gyilkosának, Abdoullakh Anzorovnak a fotóját, aki azért ölte meg egy Samuel Patyt Párizs közelében, mert megmutatta a Mohamed-karikatúrákat a szólásszabadságról tartott óráján a tanulóknak, és emiatt célponttá vált az interneten. Ezenkívül egy, Franciaországot "a hitetlenek hazájának" nevező hangfelvétel, valamint az Iszlám Állam terrorszervezettel kapcsolatos fotók is voltak Brahím Iszávi telefonjában.

Mohamed-karikatúrák

A nyomozók azt feltételezik, hogy a tunéziai támadó is a Mohamed-karikatúrák franciaországi publikálását akarta megbosszulni, de a két merénylet elkövetője között nem volt semmilyen kapcsolat. A nizzai merénylet miatt 11 ember vettek őrizetbe, de valamennyiüket szabadon engedték, nem indult ellenük eljárás. Amióta a Charlie Hebdo szatirikus hetilap újból közölte a gúnyrajzokat, a nizzai volt a harmadik dzsihadista merénylet Franciaországban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.