Pesti Srácok

Folytatódnak a Brexit-tárgyalások

null

A brit kormány és az Európai Bizottság vasárnapi közös közleménye szerint folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről. A bejelentés előtt, vasárnap kora délután Boris Johnson brit miniszterelnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke telefonos megbeszélést tartott.

A rövid egyeztetés után Londonban és Brüsszelben kiadott közös közlemény szerint a két vezető telefonbeszélgetése – Ursula von der Leyen néhány mondatos, személyes tájékoztatása szerint – hasznos és építő jellegű volt; a két vezető áttekintette a még megoldásra váró nagy horderejű kérdéseket.

– fogalmaz a közlemény. Ennek érdekében Johnson és von der Leyen arra utasította a két tárgyalóküldöttséget, hogy folytassák a tárgyalásokat, és igyekezzenek feltérképezni, hogy még ebben a késői időszakban is elérhető-e a megállapodás.

PestiSracok facebook image

A két vezető szerda este személyesen tárgyalt Brüsszelben a megállapodás elérését hátráltató vitás kérdésekről, és akkor is a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások folytatásáról állapodtak meg. Egyetértés született a szerdai találkozón arról is, hogy vasárnapig határozott döntésre kell jutni. A brit sajtó ezt egyöntetűen a tárgyalások végső határidejeként kezelte, és Dominic Raab brit külügyminiszter is úgy nyilatkozott a héten a BBC rádiónak, hogy bármilyen döntés szülessék is vasárnapig, az lesz a tárgyalások végleges kimenetele. A szerdai megbeszélésről kiadott hivatalos londoni közlemény azonban – az Európai Bizottság kommünikéjétől valamelyest eltérő módon – valójában úgy fogalmazott, hogy Johnson és von der Leyen megállapodása alapján a tárgyalások jövőjéről kellett vasárnapig határozott döntésre jutni, vagyis arról, hogy folytatódjanak-e a megbeszélések London és az EU között.

A BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában – néhány órával Boris Johnson és Ursula von der Leyen telefonbeszélgetése és az erről beszámoló közlemény ismertetése előtt – Dominic Raab külügyminiszter is egyenes utalásokat tett arra, hogy a tárgyalások nem feltétlenül érnek véget vasárnap. A Downing Street és az Európai Bizottság közös vasárnapi közleményében nem szerepel újabb határidő. Johnson az utóbbi napokban többször is utalt arra, hogy a tárgyalások elsődleges céljaként kitűzött szabadkereskedelmi megállapodás helyett egyre nagyobb az esélye az ausztráliai típusú jövőbeni viszonyrendszernek az EU-val. Csütörtöki nyilatkozatában a brit miniszterelnök ezt erőteljes lehetőségnek, pénteken már nagyon-nagyon valószínűnek nevezte.

A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett ausztráliai típusú kereskedelmi feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól, a jelenlegi átmeneti időszak lejárta után a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban. Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó – vagyis nem egészen három hét múlva lejáró – átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. Az eddigi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik. Ha a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-én életbe léphessen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.