Pesti Srácok

Folytatódnak a Brexit-tárgyalások – Johnson szerint valószínűleg nem születik megállapodás

null

Az Európai Bizottság elnöke szerint sok esetben sikerült eredményekre jutni a tárgyalások során, azonban a továbbra is fennálló nézetkülönbségek áthidalása nagy kihívást jelent. Boris Johnson szerint viszont nagyon valószínű, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon.

Ursula von der Leyen elmondta: a Boris Johnson brit miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetése alkalmával leltárt vettek a partnerségi megállapodás részleteit tisztázó tárgyalásokon eddig elért eredményekről. A leltár pozitív mérlege ellenére fennálló, továbbra is vitás kérdések között az uniós bizottság elnöke a halászati jogok tisztázásának kérdését emelte ki. Tájékoztatása szerint a tárgyalások pénteken is folytatódnak.

Az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeni kereskedelmi kapcsolatrendszerének feltételeiről ezen a héten Brüsszelben zajlanak a tárgyalások. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója csütörtökön reményének adott hangot a tárgyalások pozitív kimenetelét illetően. A nap folyamán úgy nyilatkozott: a felek akár már pénteken közös nevezőre juthatnak a továbbra is vita forrását jelentő egyenlő piaci versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéseiről.

Boris Johnson szerint viszont nagyon valószínű, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről folyó tárgyalásokon. A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint a brit kormányfő a megbeszélés során hangsúlyozta azt a véleményét, hogy a tárgyalási folyamat nagyon súlyos helyzetbe jutott, az idő rendkívül szűkös, és most már nagyon valószínűnek tűnik, hogy nem sikerül megállapodásra jutni, hacsak az Európai Unió hozzáállása nem módosul jelentősen. A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint Johnson kijelentette azt is, hogy ha nem születik megállapodás, az Egyesült Királyság és az Európai Unió barátként válik meg egymástól, és a kétoldalú kereskedelmi forgalom az ausztráliai típusú feltételrendszer alapján folytatódik.

PestiSracok facebook image

Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján december 31-ig tartó – vagyis nem egészen két hét múlva lejáró – átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú viszonyrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. Az eddigi tárgyalási fordulókon azonban nem sikerült megállapodást elérni. A leghevesebb vita London és az EU között az egyenlő versenyfeltételek és a halászat szabályozásának kérdéséről folyik. Ha a következő napokban sikerülne megállapodásra jutni, az egyezményt az Európai Parlamentnek és a brit törvényhozásnak is ratifikálnia kellene még az év vége előtt, hogy a szerződés az átmeneti időszak végének pillanatában, január 1-én életbe léphessen.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Will Oliver

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.