Pesti Srácok

Ha kizárják Deutsch Tamást a néppárt-frakcióból, a fideszesek is távoznak

Ha kizárják Deutsch Tamást a néppárt-frakcióból, a fideszesek is távoznak

Ha Othmar Karas kezdeményezésére az Európai Néppárt frakciója napirendre tűzi Deutsch Tamás kizárását és meg is szavazzák, mennek mindannyian vele a fideszes képviselők – mondták az atv.hu-nak brüsszeli források.

Othmar Karas, a néppárti EP-frakció osztrák ÖVP-s alelnöke tudatta múlt szerdán, hogy megtették az első lépést a Deutsch Tamás elleni eljárásban. A fideszes képviselő kizárására irányuló kezdeményezésének már több mint 40 támogatója van, és az EPP frakció csendes többsége is mögötte áll – írta a Twitterén Karas. Azzal indokolta a magyar fideszes delegációvezetővel szemben az eljárást, hogy a jogállamiság iránti elkötelezettségünk összehasonlítása a Gestapóval és a nemzetiszocializmus és a kommunizmus általi elnyomással elviselhetetlen és teljesen elfogadhatatlan. Karas szerint Deutsch Tamás nem kért bocsánatot ezért, és nem vonta vissza kijelentését sem. Szavazást kértem a képviselőcsoporttól, hogy a jövő héten zárják ki Deutsch képviselő urat – twittelte Karas múlt szerdán, azt is hozzátette, hogy Deutsch Tamás bocsánatkérés helyett elfogadhatatlan összehasonlításokat ismételt meg és kommunista módszereket emlegetett. Deutsch Tamás ugyanakkor a múlt héten tudatta, hogy már korábban bocsánatot kért Manfred Weber néppárti frakcióvezetőtől, amiért az ATV Csattban a Gestapo és az ÁVÓ jelszavához hasonlította a frakcióvezetőnek egy belga lapnak adott nyilatkozatát. A bajor CSU-s politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktornak nem kell tartania a jogállami szabályoktól, ha Magyarországon függetlenek a bíróságok és szabad a média. Deutsch erre mondta azt, hogy ha jól emlékszik, a Gestapo és az ÁVÓ jelszava volt az, hogy ha nincs takargatnivalód, akkor nem kell félned.

A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam – írta Deutsch Tamás, hozzátéve, Weber akkor elfogadta a bocsánatkérést. Deutsch Tamás a Vasárnapi újságban beszélt arról, hogy büszke tagja az Európai Néppárt frakciójának, és reméli, hogy a józanság, a mások megértésére törekvés vezérli majd képviselőtársait, amikor a kizárására vonatkozó javaslatról szavaznak. Megjegyezte, hogy a kizárását kezdeményezők módszere az 1990 előtti antidemokratikus Magyarországra emlékeztet, hiszen azért akarják megbüntetni, mert szabadon megfogalmazta a véleményét, kiállt az igazság és a hazája mellett. A brüsszeli források szerint még nem száz százalékosan biztos, hogy napirendre tűzik a fideszes delegációvezető kizárásáról szóló döntést. Amennyiben döntenek Deutsch sorsáról és kizárják, megyünk mindannyian – mondta az atv.hu-nak egy befolyásos fideszes politikus.

Multhéten javaslatot tett Orbán Viktor Manfred Webernek – még a csütörtöki EU-csúcs előtt – arra, hogy a jövőben legyen olyan új konstrukció, együttműködés a néppárti frakció és a brüsszeli Fidesz-delegáció között, mint amilyen 1999-2009-ben volt az EPP-sek és a brit konzervatív párt EP-képviselői esetében. Ebben a tíz évben a brit konzervatív képviselők a néppárti frakcióhoz külső szövetségesként csatlakoztak, abban egy külön csoportot alkotva.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV ; Fotó: PestiSrácok/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.