Pesti Srácok

Idősáv helyett létszámstopot vezethetnek be a vásárlásoknál

null

Mint arról korábban mi is írtunk, Novák Katalin az Idősek Tanácsával egyeztetve indítványozta az idősek vásárlási idősávjának felfüggesztését. Az innovációs tárca szerint már folyik az egyeztetés annak ügyében, hogy megszüntessék a vásárlási idősávot, és ezzel egyidőben négyzetmétertől függően szabályozzák az üzletekben egyszerre tartózkodók létszámát.

Az Idősek Tanácsa is támogatja az időseknek fenntartott vásárlási idősáv felfüggesztését legalább a hétvégére, de akár a teljes karácsonyi időszakra. Mindemellett a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a létszámkorlátozásról szóló javaslat is egységes támogatást élvezhet, főként, ha azt az idősáv kiváltásával együtt vezetik be. Akárcsak az innovációs szaktárca, Gulyás Gergely miniszter is jelezte, hogy zajlanak az egyeztetések a kereskedelmi szervezetek azon igényéről, amely a létszámot korlátozza, ahogy az idősáv eltörlését is javasolják az ágazati szereplők, mivel fokozódik az év végi tömeg a boltokban, így az egész nap folyamán vásárló idősebb vevők biztonsága lehet kevésbé megerősített. Így még az ezüstvasárnapi hétvége várhatóan bőséges bolti látogatottsága előtt minden esély megvan arra, hogy bejelentik: az elkövetkező időszakban egészen szenteste napjáig a fokozódó járványügyi kockázatoktól úgy is igyekeznek majd megóvni az embereket, hogy négyzetméter alapon meghatározzák, egyszerre hányan férnek be adott időben egy kereskedelmi egységbe – írja a Magyar Nemzet.

Ezzel párhuzamosan arról is dönthetnek, hogy teljesen felfüggesztik az idősávot, ami azzal járna, hogy megszűnne a délelőtti időkorlát, de a 65 év felettiek szabad vásárlási joga megmaradna, egy másik elképzelés szerint viszont csak az ezüst- és az aranyvasárnapi hétvégéken függesztenék fel az idősávot. A létszámkorlátot a tavaszi hullám idején már több nagy áruházlánc önként is alkalmazta, ami azzal járt, hogy az üzlet bejáratánál a biztonsági őr, áruházi alkalmazott közreműködésével szabályozták a betérők számát, ám akkor még jogszabályi felhatalmazás nélkül, a vásárlók együttműködésére alapozva. Emellett például a nyitáskor kihelyezett kosarak, bevásárlókocsik számát szabták meg az alapján, hányan férnek el a védőtávolságok betartásával az üzletben.

PestiSracok facebook image

– mondta a Magyar Nemzet megkeresésére Bubenkó Csaba. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke felidézte, hogy már jelezték: az idősáv december második felében több feszültséget okozhat a generációk között, ezért üdvözlik, ha az Idősek Tanácsa fontolóra veszi annak módosítását. Megemlítette azt is, hogy eltérőek lehetnek a helyi igények a 24-i vásárlási lehetőségekről, de ha a szentestére kilátásba helyezett boltbezárások – amire a jogszabály jelenleg is önkéntes lehetőséget ad – központilag lennének elrendelve, az elejét venné, hogy a munkavállalók a cégen belül várják az évenként társadalmi szempontból is vitára kerülő szentestei munkavégzés dilemmájának megoldását.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Magyar Nemzetnek jelezte: várják a kormány döntését a felmerült módosításokról. A szakértő megerősítette, hogy azért lesz fontos döntés, mert az a hónap közepe felé már látszik, hogy – a korlátozások ellenére – mind az ajándékokból, mind az ünnepi asztalra valókból egyre többet vásárolnak a családok; ez egyébként mutatja, hogy a vásárlóerő a járványhatások dacára is stabil maradt.

– fogalmazott Vámos György.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.