Pesti Srácok

Karácsony után teljes zárlat lesz Lengyelországban

Karácsony után teljes zárlat lesz Lengyelországban

Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter csütörtökön, Varsóban bejelentette, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámát elkerülendő országos karantént léptetnek érvénybe Lengyelországban december végétől január közepéig, szilveszterkor pedig külön kijárási korlátozásokat vezetnek be.

– értékelte Niedzielski. Erre hivatkozva közölte: a jelenlegi járványügyi intézkedések mellett december 28-tól január 17-ig teljesen bezárnak az eddig a szolgálati utak céljából vendégeket fogadó szállodák, továbbá a patikák, az élelmiszer- és illatszerboltok kivételével újból bezárnak a bevásárlóközpontok üzletei. Az említett időszakban nem működhetnek a sípályák sem.

PestiSracok facebook image

– mondta el Niedzielski. A lengyelek este 19 és hajnali 6 óra között szilveszterkor is csak a legszükségesebb esetekben – például gyógyszerbeszerzési vagy szolgálati okokból – hagyhatják el otthonaikat. A karácsonyi ünnepek előtt viszont nem terveznek kijárási korlátozásokat Niedzielski szerint. A korábbi rendelkezések értelmében karácsonykor a lakásokban is legfeljebb öt személy csatlakozhat az ott élőkhöz.

Lengyelországban jelenleg zárva tartanak a kulturális és sportintézmények, az éttermek, továbbá korlátozták a tömegközlekedésben, a boltokban, a templomokban tartózkodók számát. Az iskolák távoktatásra tértek át, és ötnél többen sehol nem gyűlhetnek össze. Az országos karantén befejeztével, január 17-én véget ér a kéthetes oktatási szünet is. A korábban bejelentett tervek szerint onnan kezdve fokozatosan visszaállítják a hagyományos iskolai oktatást.

Niedzielski szerint Lengyelország nehéz hetek elébe nézhet, mert a tervezett oltások hatása januárban és februárban még nem lesz érzékelhető, és egyelőre a járványhelyzet sem tért vissza a második, őszi hullám előtti szintre. A miniszter azon reményének adott hangot, hogy az eddig bejelentett korlátozások kellőképpen előkészítik a terepet a készülő oltási kampányhoz. Újságírói kérdésre válaszolva Niedzielski lehetségesnek találta, hogy az első 10 ezer adag vakcina már röviddel a karácsonyi ünnepek után megérkezik Lengyelországba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/PAP/Wojtek Jargilo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.