Pesti Srácok

Kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában

Kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában

Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Marek Krajčí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után. A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és egyelőre nem pontosították, hogy meddig tart.

A kijárás tiltása nem vonatkozik a munkába járókra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra. A szerdán elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a rendkívül komoly járványhelyzettel indokolta. A tervezettnél két nappal korábban, szintén szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik. Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben.

Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet tudnak felmutatni. A pozsonyi kormány szerdai ülésén jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják.

Igor Matovic kormánya október elsején veszélyhelyzetet vezetett be Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban.

PestiSracok facebook image

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint kedden több, mint 16 ezer PCR-tesztet végeztek el, és ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult: az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több, mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak; ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

Napjainkra már teljesen természetessé vált, hogy fiatalok ezrei árulják testüket az interneten – Libz of TikTok

Ps TV 2023 szeptember 20.
Már a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) érdeklődését is felkeltették az OnlyFans-tartalmak. Na, jó talán nem úgy, ahogy elsőre hangzik, az NMHH ugyanis azt vizsgálta, hogy hogyan válhatott a kezdeti időkben a közönséget a művésszel, előadóval, jógatanárral és szakáccsal összekapcsoló felület mostanra a pornográf és erotikus tartalmakat megosztók aranybányájává.