Pesti Srácok

Nagy István: a járvány rámutatott a hazai termékek fontosságára

Nagy István: a járvány rámutatott a hazai termékek fontosságára

Komoly kiesést okozott a koronavírus-járvány a magyar mezőgazdaságban, ugyanakkor rámutatott a hazai agrárium ütésállóságára és a hazai termékek fontosságára; nőtt a helyi piacok forgalma, teret nyert az online kereskedelem, valamint a járvány ellenére megmaradt a beruházási igény – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzet szombati számában olvasható interjúban.

A miniszter elmondta, hogy 2020-ban sosem tapasztalt kihívásokkal kellett szembenéznie az ágazatnak. Mint felidézte, az agráriumban három vírussal is meg kellett küzdeni: a madárinfluenzával, a sertéspestissel, valamint a koronavírussal, de szerinte ide sorolható a pánik is, amelyet a világjárvány keltett az emberekben.

– tette hozzá. Megjegyezte: a járvány kitörésekor tapasztalt pánikszerű vásárlásra nem tudott előre felkészülni az agrár-élelmiszeripar és a kiskereskedelem, de ennek hatására "ütésállóvá" vált a hazai mezőgazdaság, stratégiai szerepe pedig jóval hangsúlyosabb lett, mint a járvány előtt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Nagy István, aki szerint felértékelődött a helyi piacok szerepe, az élelmiszerek tíz százalékát már innen szerzik be a családok. A miniszter szerint ennek segítésére az Agrárminisztérium a lehető leggyorsabban lépett.

– emelte ki.

– sorolta. Az eredmények között említette, hogy a több évtizede húzódó, szinte az összes családot érintő osztatlan közös tulajdon felszámolásához vagy az öntözhető területek növeléséhez szükséges szabályozást idén elfogadták, jövőre ezek gyakorlati megvalósítása kezdődik.

– emelte ki a tárcavezető, aki szerint meg kell teremteni a gazdaság családon belüli átadásának a lehetőségét, mivel végeláthatatlan adminisztrációs feladatok nehezítik ezt.

– tette hozzá Nagy István, hozzátéve, hogy életszerű szabályozást szeretnének. Nagy István szerint a járvány után új világ köszönt be az agráriumban is.

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.