Pesti Srácok

Nem lesz több jogi vita tagállami szinten az amerikai elnökválasztásról

Nem lesz több jogi vita tagállami szinten az amerikai elnökválasztásról

December 8. meghatározó dátum az idei amerikai elnökválasztás során. Joe Biden elnökjelölt novemberben kikiáltott győzelme és január 20-i hivatalba lépése között ez az egyik olyan időpont, amely fontos mérföldkövet jelenthet a választási eredményeket illetően. A tagállamoknak ugyanis eddig a határidőig kell lezárniuk a folyamatban lévő jogvitáikat, a megszületett döntéseiket pedig ezután már nem támadhatja meg senki – írja a Magyar Nemzet.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének kampánycsapata a 2020-as választási eredmények megfordítására számos olyan államban kezdeményezett pert, ahol Joe Biden győzelmét mondták ki. Trump jogi csapatának választási csalásokat feltételező vitáit azonban sorozatos kudarcok követték: többek között Michiganben, Arizonában és Pennsylvaniában is elutasították a perkeresetüket. Wisconsinban részleges, Georgiában pedig az egész tagállamra kiterjedő újraszámlálást is lefolytattak, ám még ezek sem változtattak a jelenlegi álláson: az eredmények mindkét esetben a demokrata párti Biden sikerét erősítették meg – írja a BBC News. A tagállamoknak december 8-ig, az úgynevezett „biztonságos kikötő” (Safe Harbor) napjáig kell rendezniük a jogvitákat, ez után a határidő után ugyanis az Egyesült Államok Kongresszusa akár úgy is dönthet, hogy nem fogadja el az adott állam elektori szavazatait. Bármilyen döntést hoz egy tagállam december 8-ig, az perdöntő, végleges és kötelező érvényű, tehát senkinek sem áll jogában kifogásolni azt – magyarázta Adav Noti, egy választási kampánnyal foglalkozó jogi szervezet tagja.

A szövetségi törvény az elnökválasztást illetően kimondja, hogy a tagállamokat nem érhetik további jogi támadások, ha rendezik a jogvitákat, és hitelesítik az eredményeket legalább hat nappal az elektori kollégium gyűlése előtt, amely idén december 14-re esik – fejti ki a Fox 6 News amerikai hírportál. Fontos hangsúlyozni, hogy a decemberi 8-i határidő csak tagállami szinten érvényes, szövetségi szinten nem. Ez azt jelenti, hogy a jogviták a továbbiakban a Legfelsőbb Bíróság elé kerülhetnek, az alsóbb bíróságok által elutasított kereseteket látva azonban kevés az esély arra, hogy a legfelsőbb szinten meghallgatják a Trump-csapat kéréseit. Richard Briffault, a New York-i Columbia Egyetem jogászprofesszora szerint nincs egységes eljárási rend a választási viták Legfelsőbb Bíróság elé terjesztésében, mivel ez nagyon ritkán fordul elő, és csak akkor, ha rendkívüli ügyről van szó.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.