Pesti Srácok

Öngyilkosságot kísérelt meg a volt szlovák országos rendőrfőkapitány a cellájában

null
Afrikai ország, szlovák rendszám. Fotó: szegedma.hu

Öngyilkosságot próbált elkövetni a korrupció vádjával december elején vizsgálati fogságba helyezett Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a cellájában – közölte szombaton a refresher.sk.

A szlovák hírportál úgy tudja, Lucansky, aki 2018 júniusától 2020 augusztusáig töltötte be tisztségét, megpróbálta felakasztani magát eperjesi magánzárkájában. Az 51 éve rendőrtábornokot jelenleg egy rózsahegyi kórházban kezelik. Ezt az információt három magasrangú forrás is megerősítette a refresher.sk számára. Korábbi jelentések csak arról szóltak, hogy a volt rendőrfőnököt kórházba kellett szállítani, nem hivatalos közlések szerint súlyos fejsérülés miatt.

A szlovák sajtó értesülései szerint Lucanskyt 510 ezer euró (180 millió forint) kenőpénz elfogadásával gyanúsítják. A volt rendőrfőnököt a Júdás fedőnevű rendőrségi akció keretében fogták el. Lucanskyn kívül vizsgálati őrizetbe került Boris Bena, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) helyettes vezetője, illetve a biztonsági szolgálatok öt magas rangú volt, illetve jelenlegi vezető tisztségviselője, köztük Peter Gasparovic, a titkosszolgálat kémelhárításának egykori főnöke.

A szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az elmúlt hetekben több komoly visszhangot kiváltó őrizetbe vételt is végrehajtott, főként magas beosztású jelenlegi és volt rendőrségi és titkosszolgálati tisztviselőkkel, illetve a gazdasági élet néhány befolyásos szereplőjével szemben. Főként korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűnügyi tevékenység támogatása jogcímen indítottak eljárásokat velük szemben. Az első őrizetbe vételekre november elején került sor, azóta több hasonló akció is megvalósult. Az őrizetbe vettek között van mások mellett két volt országos rendőrfőkapitány és az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi csoport, a Penta egyik társtulajdonosa is.

PestiSracok facebook image

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a gyanúsítottak többége Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságíró és barátnője közel három évvel ezelőtti, nagy botrányt és politikai viharokat is kiváltó meggyilkolása nyomán távozott tisztségéből. Kuciak a többi között korrupciós hálózatokat fedett fel a karhatalmi struktúrákon belül.

Forrás: MTI; Fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.