Pesti Srácok

Palkovics László: sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2030-ig szóló fejlesztési programja

Palkovics László: sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2030-ig szóló fejlesztési programja

Az észak-magyarországi térségben sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója. Borsod-Abaúj-Zemplén dinamikusan fejlődik, a társadalmi és területi leszakadást kompenzáló megyévé vált – mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken, a megyeszékhelyen.

Palkovics László arról beszélt: a térségben az elkövetkező években csaknem százötvenmilliárd forintot fordítanak fejlesztésekre, a legtöbbet közutak rekonstrukciójára és kerékpárutak építésére, Miskolc pedig egyszerre jelenti az erős és növekvő gazdaságot, valamint a jól működő és fejlett várost, ahol jó élni fiatalnak és idősnek egyaránt. A megyeszékhely gazdasági ereje szerint az első öt megyei jogú város egyike. A miniszter elmondta: a programban egyebek mellett arra is törekszenek, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye az ország európai léptékkel mérhető és látható gazdasági zónája lehessen.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.