Pesti Srácok

Pozitív lett a szlovák kormányfő vírustesztje

null

Pozitív lett Igor Matovič szlovák kormányfő vírustesztje – jelentette az aktuality.sk közlésére hivatkozva pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség, amelynek az információt több különböző forrás is megerősítette.

A hírre reagálva Veronika Remisová miniszterelnök-helyettes az Expres szlovák kereskedelmi rádiónak nyilatkozva azt mondta: maga is karanténba vonul, és alighanem ez vár a kabinet többi tagjára is, amelynek tagjai szerdán üléseztek együtt. Az elmúlt napokban több szlovákiai politikusnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Köztük van Ján Micovsky földművelésügyi miniszter, illetve Peter Pellegrini korábbi kormányfő is, aki keddtől házi karanténban van.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteken közzétett adatai szerint csütörtökön több, mint 18 ezer PCR-tesztet végeztek el Szlovákiában és ezek alapján 3991 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben további emelkedésnek indult az esetszám, amely az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett, az elmúlt három napban háromezer felett volt. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 146 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több, mint 1 millió 279 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma valamivel több, mint 104 ezer. Jelenleg 2197 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1440 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám csütörtökön 62-vel emelkedett. Az elhalálozások napi száma ugyancsak emelkedő trendet mutat az utóbbi napokban.

Szlovákiában szombattól egész napos kijárási tilalom kezdődik; a kormány által szerdán jóváhagyott intézkedés a jelenlegi tervek szerint január 10-ig marad érvényben. A tilalom nem vonatkozik egyebek között a munkába járásra, valamint azokra a személyekre, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba, orvoshoz, egyházi szertartásra vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Martin Divišek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.