Pesti Srácok

Saját támogatói mentek neki Pécs "független" polgármesterének

Saját támogatói mentek neki Pécs "független" polgármesterének

Péterffy Attila pécsi polgármester egyeztetés nélkül új alpolgármesteri posztot hozott létre, betöltésére kiválasztotta Nyőgéri Lajos helyi szocialista politikust, ám döntését még a polgármestert jelölő Mindenki Pécsért Egyesület is bírálja – írta szombaton a Pécs Aktuál hírportál.

A portál cikkében hivatkozott a Mindenki Pécsért Egyesület – amely a 2019-es önkormányzati választásoknál a pécsi ellenzéki pártok közös indulásának gyűjtőszervezete volt – elnökségének közleményére, amely indokolatlannak és kifejezetten károsnak minősítette, hogy a város polgármestere – kihasználva a rendkívüli helyzetet – egy újabb alpolgármesteri státuszt hozott létre. Meggyőződésük, hogy sokkal inkább a válság sújtotta családok és hátrányos helyzetű pécsi polgárok megsegítésére kellene fordítani azokat a milliókat, amelyeket a harmadik alpolgármesternek fizetnek majd – tudatták.

Az egyesület elnökségének közleménye szerint a polgármester visszaélt a veszélyhelyzetben ráruházott egyszemélyi döntés jogával, mivel ez az intézkedése nem a válság enyhítésére szolgál. Ezért arra szólították fel, hogy a rendkívüli állapot megszűnése utáni első közgyűlésen bocsássa szavazásra a harmadik alpolgármesteri státusz létrehozását, és csak akkor kezdeményezze a státusz betöltését, ha azt a közgyűlés minősített többséggel elfogadjal. A portál úgy fogalmazott: ahhoz képest, hogy a polgármester pénteken azt állította, többkörös egyeztetést követően választotta ki újabb, MSZP-s alpolgármesterét, most a Mindenki Pécsért Egyesület elnöksége közleményben ment neki Péterffy Attilának.

A pécsi közgyűlés DK-frakciója szintén arra kérte a polgármestert: a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idején tartózkodjon attól, hogy a járvánnyal nem közvetlenül összefüggő ügyekben a pécsi választók többségét képviselő frakciók egyetértése nélkül döntsön. A Pécs Aktuál szerint vitatott, hogy egyeztetett-e érdemben a polgármester a frakciókkal az alpolgármester kinevezéséről. Megemlítették, hogy a portálnak nyilatkozva a polgármester azt mondta, a városvezető koalíció frakcióvezetőivel egyeztetett Nyőgéri Lajosról, sőt, konkrétan az ő véleményük alapján döntött. Továbbá a portál első kézből származó – de névtelenséget kérő – információkból megtudta, hogy a városvezető koalíció frakcióvezetői szavaztak a harmadik alpolgármesteri tisztségről és a személyekről is a hivatalos bejelentés előtt.

PestiSracok facebook image

A pécsi közgyűlés ellenzéki Fidesz-frakciója már korábban úgy reagált a hírre:

Forrás: MTI, Pécs Aktuál

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.