Pesti Srácok

Soltész Miklós: A határon túli magyarok védekezését is segíti egy új adomány

null

Huszonhat raklap tisztító- és fertőtlenítőszert ajánlott fel a járvány elleni védekezéshez az Unilever Magyarország, amelyből a határon túli magyarokat is segíti a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) – mondta hétfőn az NHKT elnöke, Soltész Miklós.

Soltész Miklós – aki egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár is – a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet dunavarsányi raktárában tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Unilever Magyarország által felajánlott tisztító- és fertőtlenítőszerek a segélyszervezeteken keresztül eljutnak a határon túli magyarokhoz is. Hozzátette, hogy a cég kétszeresen is példát mutat: egyrészt adományaival, másrészt azzal, hogy akkor jelentette be nyírbátori gyárának bővítését, amikor úgy nézett ki, leáll a gazdaság. Kitért arra, hogy a huszonhat raklapból hetet az Ökomenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász Erdélybe és a Partiumba juttat el az ottani társszervezeteihez, négyet pedig a Máltai Szeretetszolgálat a Vajdaságba. A fennmaradó adományt hat karitatív szervezet fogja szociális otthonaikba szétosztani.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.