Pesti Srácok

Szijjártó Péter: 2021 második negyedévétől emelkedhet a magyar gazdaság kapacitása

null

A magyar gazdaság kapacitásának növekedésére 2021 második negyedévétől lehet számítani, ugyanis ekkor kezdik meg működésüket azok az új gépek, gépsorok, új technológiák, amelyeket a magyar vállalatok vásároltak meg a mostani nehéz időszakra reagálva kialakított beruházásösztönzési programban – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Szijjártó Péter éves meghallgatásán közölte: a beruházásösztönzési program különböző elemeiben összesen 1338 magyar vállalat, 824 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalta, amelyhez a kormány 336 milliárd forintnyi támogatást adott.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A járvány első hullámában az Európai Unió 800 ezer euróra emelte a cégeknek adható állami támogatás mértékét, ezért a kormány úgy döntött, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásaiknak köszönhetően senkit nem bocsátanak el, a beruházási érték felét, maximum 800 ezer eurót megtérít. Ebben a konstrukcióban 904 vállalat vesz részt, és 421 milliárd forintnyi beruházást hajt végre.

– mondta a miniszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd