Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Magyarország az EU és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt

Szijjártó Péter: Magyarország az EU és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt

Magyarország az Európai Unió és az Egyesült Államok szoros együttműködésében érdekelt, és fontosnak tartja, hogy az a kölcsönös tiszteleten alapuljon – jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben. A külügyminiszter a Külügyi Tanács által hétfőn elfogadott és kedden érvénybe lépő, az emberi jogi jogsértéseket szankcionáló jogszabállyal összefüggésben pedig kiemelte, hogy az emberi jogok közé tartoznak a nemzeti kisebbségek jogai is. Az unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajnában viszont továbbra is a kormányzati politika szintjén van a magyar közösség megfélemlítése és a kárpátaljai magyar közösség jogainak folyamatos megértése.

– mondta magyar újságíróknak a külgazdasági és külügyminiszter, majd leszögezte, hogy Magyarország fontosnak tekinti az Egyesült Államokkal való gazdasági, illetve befektetési és beruházási együttműködést.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

– tette hozzá Szijjártó Péter.

A külügyminiszteri tanácskozás részleteit ismertetve, a Külügyi Tanács által hétfőn elfogadott és kedden érvénybe lépő, az emberi jogi jogsértéseket szankcionáló jogszabállyal összefüggésben kiemelte:

Kijelentette: Ukrajnában továbbra is a kormányzati politika szintjén van a magyar közösség megfélemlítése és a kárpátaljai magyar közösség jogainak folyamatos megértése.

– fogalmazott.

Gratulált az erdélyi magyaroknak

A romániai parlamenti választással összefüggésben a miniszter gratulált az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az elért eredményhez, ugyanis – mint kiemelte – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magabiztosan jutott a parlamenti küszöb fölé, és ennek köszönhetően erős képviselete lesz a magyaroknak Bukarestben.

– közölte.

Ponta az MSZP szekerét tolta

Victor Ponta vádjaira reagálva, amelyek szerint a magyar külgazdasági és külügyminiszter beavatkozott volna a romániai választási kampányba, Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy a volt román miniszterelnök 2013-ban, a magyar parlamenti választásokat megelőzően az MSZP nagygyűlésén mintegy tízezer ember előtt beszélt.

Török próbafúrások

A Földközi-tenger keleti medencéjében végzett, szénhidrogének után kutató, jogellenesnek tartott török próbafúrások okozta konfliktussal összefüggésben azt mondta, Magyarország a tárgyalás pártján áll. Magyarország azt szeretné, hogy a több szervezetben is egyaránt tagsággal bíró szövetségesek megtalálják egymással a közös hangot, és kulturált tárgyalásokon tudják rendezni a konfliktust, mégpedig mindhárom érintett ország megelégedése szerint.

– tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.