Pesti Srácok

Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy férfi

Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy férfi

Két körözés is érvényben volt az ellen a férfi ellen, aki több kerületen át menekült az őt igazoltatni próbáló rendőrök elől vasárnap – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. Azt írták, a pesterzsébeti járőrök vasárnap délelőtt 9 óra 17 perckor akartak megállítani egy autót Budapest XX. kerületében, a Lázár utcában, a jármű vezetője azonban gázt adott és elhajtott.

A rendőrök több gépkocsival – egymással és a tevékenység-irányítási központtal rádiókapcsolatot tartva – követték a menekülőt, aki a IX. kerületi Kosárka sétányig jutott. Ott kiugrott a kocsiból, és gyalog menekült tovább, de a XX. és XXIII. kerületi rendőrkapitányságok munkatársai pár száz méteren belül, az Aranyvirág sétányon 9 óra 33 perckor elfogták. A rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr ellen két elfogatóparancs volt érvényben. Ittas vezetés és lopás miatt már börtönbe kellett volna vonulnia. A férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmények miatt indít eljárást. A büntetés-végrehajtási intézetbe viszik, hogy megkezdje korábban kiszabott szabadságvesztését – közölték.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.