Pesti Srácok

Trump republikánus szenátorjelöltek mellett kampányol Georgiában

Trump republikánus szenátorjelöltek mellett kampányol Georgiában

Helyi idő szerint szombaton kezdte georgiai kampánykörútját Donald Trump, aki a január 5-én tartandó szenátorválasztásra készülve szólította fel híveit a republikánus jelölt támogatására. A gyűlésen Trump leszögezte: folytatni fogja a jogi harcot a szerinte elcsalt elnökválasztás eredményének megfordításáért.

A Valdosta városban tartott gyűlésen az elnök arra buzdította híveit, hogy szavazzanak a republikánus jelöltekre a két szenátusi bársonyszékért kiírt második fordulós választáson, amelyen a párt szövetségi felsőházi többségének megőrzése múlhat. Sajtóhírek szerint a Republikánus Pártban ugyanakkor vannak, akik attól tartanak, hogy Trump részvétele többet árthat, mint amennyit használ, amennyiben "személyes sérelmeire" fókuszál a beszédében.

– mondta az elnök a republikánus jelöltekre utalva, akiket röviden támogatásáról biztosított. Majd visszatért az állítólagos választási csalások témájára, úgy vélekedvén, hogy meghamisították az eredményt Georgiában is, ahol egyébként a megismételt szavazatszámlálás még meg is erősítette a demokratapárti Joe Biden győzelmét.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta. A gyűlésen hírügynökségi jelentések szerint ezrek vettek részt, nagy többségük nem viselt védőmaszkot. Ez az első alkalom a novemberi elnökválasztás óta, hogy Trump kampányrendezvényen vesz részt. Délutáni Twitter-üzenetében Donald Trump felszólította Georgia kormányzóját, Brian Kempet, hogy hívja össze rendkívüli ülésre a helyi törvényhozást a szerinte elcsalt választási eredmények ügyében. Bennfentes források szerint azonban a kormányzó ezt elutasította.

A november 3-i választáson a szövetségi törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a demokraták ugyan megőrizték többségüket, de mivel vesztettek is képviselői helyeket, többségük kisebb arányú. A felsőházban, a száz tagú szenátusban 53 politikusukkal eddig a republikánus pártiaknak volt többségük, ám a mostani voksolásokon a demokraták egy helyet szereztek, két szenátusi székért pedig még második fordulót tartanak Georgiában. Amennyiben ezen a demokrata jelöltek győznek, akkor a szenátusban is övék a többség. Az Egyesült Államokban minden törvénynek és az elnök által jelölt személy kinevezésének a jóváhagyásához szükséges a szenátus jóváhagyása.

Georgiában elemzők szerint szorosnak ígérkezik a verseny. A 33 éves John Ossof demokrata párti szenátorjelölt és David Perdue republikánus szenátor, illetve Raphael Warnock tiszteletes, a demokraták jelöltje és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátor között dől el a verseny. Amennyiben mindkét bársonyszéket a demokraták nyernék el, akkor a felsőházban 50-50 arányú lesz a két párt szenátorainak aránya, és ebben az esetben a leendő szenátusi szavazások alkalmával Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt majd.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Rick D'Elia

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.