Pesti Srácok

Varga Mihály: nehéz időkben is számíthat az ország a magyar pénzintézetekre

null

Varga Mihály a Gránit Bank csütörtöki, online rendezvényén beszélt a magyar pénzintézetek és a járvány miatt kialakult gazdasági válság helyzetéről. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott: az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy az ország nem csupán a jól teljesítő, hanem a nehéz években is számíthat a magyar pénzintézetekre.

Varga Mihály szerint 2020 a nehézségek ellenére fontos változásokat hozott a pénzügyi szektorban. Mérföldkőnek nevezte a hitelmoratóriumot, az azonnali átutalási rendszer elindulását, a kártyás fizetés értékhatárának emelését, de hozzátette, hogy a bankok segítségére is szüksége volt az országnak. Együttműködésüket megköszönve felidézte, hogy egyszeri adóbefizetéssel már az első fél évben hozzájárultak a járvány kezeléséhez. A Gránit Bank segítségét a tárcavezető külön is kiemelte.

– hangsúlyozta. Varga Mihály az eddigi fejlődést méltatva megjegyezte, hogy a bank a következő években is folytathatja a növekedést, amire az állami tulajdonszerzéshez kapcsolódó hárommilliárd forintos tőkeemelés is fontos biztosíték. A miniszter úgy véli, hogy Magyarország a járvány visszaszorításával visszatérhet a növekedési pályára.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még