Pesti Srácok

Videót tett közzé a Boko Haram az elhurcolt diákokról

null

Videót tett közzé a Boko Haram iszlamista terrorszervezet csütörtökön az észak-nigériai Katsina állambeli Kankara városának iskolájából elhurcolt diákokról. A felvételen ijedt tekintetű, piszkos fiúkat lehet látni egy erdős térség előtt, akik azt mondják magukról, hogy a megtámadott kankarai iskola diákjai.

Az elmosódott videón, amelynek hitelességét a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, egy gépkarabéllyal felfegyverkezett férfi is látható. Egy idősebb fiú az emberrablókkal kialakult helyzet békés rendezését kérte.

– mondta könnyektől elcsukló hangon. Egy másik fiú az őrök eltávolítását kérte az iskolák elől. A közösségi portálokon körbeküldött többperces videón egy ismeretlen hangját is hallani. A tartományi vezetésnek címezve mondandóját kijelentette, hogy a diákok egészségesek. Abubakar Shekau, a szélsőségesek vezére kedden közölte, hogy az emberei raboltak el több, mint háromszáz diákot az észak-nigériai iskolából. A helyi média által közzétett hangüzenetben – amelynek hitelességét egyelőre szintén nem erősítették meg – az emberrablást azzal indokolta, hogy a nyugatias oktatás sérti az iszlám tanokat. A motorkerékpárokon érkezett támadók szombatra virradóra hatoltak be a bentlakásos iskola területére, amikor a diákok aludtak, és lövöldözni kezdtek. Több száz diák a környező bozótban keresett menedéket. Az iskolának 839 diákja van, közülük hivatalosan 333 tűnt el a támadásban, egyes helyi sajtójelentések szerint viszont csaknem kétszer annyi iskolásnak veszett nyoma.

PestiSracok facebook image

Katsina állam több száz kilométerre van attól a területtől, ahol a Boko Haram tevékenykedik. Az iszlamista szervezet általában Nigéria északkeleti részén működik, a Csád-tó környékén. Az emberrablást ezért kezdetben más fegyveres csoportoknak tulajdonították, amelyek terrorizálják a helyi lakosságot, általában váltságdíjat követelve a túszok szabadon bocsátásért. A Boko Haramot terheli a felelősség 276 nigériai iskolás lány 2014-es elrablásáért is. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki világszerte. A kankarai eset arról tanúskodik, hogy nő a dzsihadista csoportok befolyása Nigéria északnyugati részén is. Muhammadu Buhari államfő elítélte a kankarai támadást, és fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el az ország minden iskolájában. Katsina államban pedig bezárták az összes tanintézményt.

A dzsihadista szervezet célja egy iszlám állam létrehozása Nigéria többségében muzulmánok lakta északi részén.

Forrás: MTI; Fotó: scannewsnigeria.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.