Pesti Srácok

A Twitter után a Facebook is törli Trump fiókját

A Twitter után a Facebook is törli Trump fiókját

Ahogyan arról mi is írtunk, a Twitter bejelentette, hogy letiltja Donald Trump fiókját – furcsa módon éppen azután, hogy megbékélésre intette a tüntetőket. Sajnos nincs okunk meglepődni azon, hogy a Facebook ura, Mark Zuckerberg is bejelentette, hogy meghatározatlan időre, de legalább a mandátuma végéig felfüggesztik az elnök közösségi oldalát.

– írta Facebook-oldalán Mark Zuckerberg, miután szerda este bejelentették, hogy ideiglenesen felfüggesztik az oldalt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– olvasható a Facebook alapítójának posztjában.

Trump többször is felhasználta a közösségi médiát, hogy álhíreket terjesszen a választási folyamatról, illetve az elnökválasztási versengés eredményeiről. A Facebook és más portálok alkalmanként címkézték, sőt, el is távolították néhány bejegyzését, de a fellépésük nem elégítette aki a bírálókat, akik szerint a portálok így veszélyes félretájékoztatást tettek lehetővé – írta az AP amerikai hírügynökség.

Szerda este a távozó elnök több száz híve ostromolta meg a Capitoliumot, ahol a kongresszus és a szenátus Joe Biden megválasztott elnökre eladott elektori szavazatok hitelesítése céljából tartotta együttes ülését. A tiltakozókat a nemzeti gárda segítségével távolították el az épületből, az összetűzésben négy ember életét vesztette. Előzőleg Trump beszédet mondott a hívei előtt. A szerdai zavargások fényében Zuckerberg közölte, hogy határozottabb reagálásra van szükség.

– írta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.