Pesti Srácok

Az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy dél-koreai tankert

null

A Farsz iráni hírügynökség hétfői közleménye szerint az iráni Forradalmi Gárda lefoglalt egy dél-koreai tankert a Hormuzi-szorosban, mert szennyező anyagok szivárogtak belőle.

A tájékoztatás szerint a 7200 tonna etanolt szállító HANKUK CHEMI nevű tanker szennyezte a Perzsa-öböl vízét, ezért a Forradalmi Gárda lefoglalta és Bandar-Abbász iráni kikötőbe kísérte a hajót. A Tasznim állami hírügynökség szerint a hajó dél-koreai, indonéz, vietnami, illetve mianmari állampolgárságú legénységét őrizetbe vették. A közlésből nem derült ki, hogy hány matróz került az iráni hatóságok kezére, illetve, hogy hol tartják őket fogva. A Forradalmi Gárda egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A Reuters hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az incidens a Teherán és Szöul közötti feszültség kiéleződése közepette történt, mivel dél-koreai bankok befagyasztottak iráni pénzeszközöket az amerikai szankciók hatására. Mindez ráadásul a dél-koreai külügyminiszter-helyettes napokban várható teheráni látogatása előtt történt.

Az iráni külügyminisztérium közlése szerint a találkozón mindenekelőtt a dél-koreai bankszámlákon befagyasztott hétmilliárd dollár zárlatának feloldásáról lesz szó. Irán és a nyugati országok, különösen, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között kialakult feszültség veszélyezteti a hajózás biztonságát a Perzsa(Arab)-öbölben és az öböl egyetlen vízi kijáratánál, a Hormuzi-szorosban, ahol a világ olajszállítmányainak ötöde halad át. Az Egyesült Királyság 2019-ben két hadihajót küldött a térségbe, mert iráni erők lefoglaltak egy brit tankert. Az utóbbi időben több támadás is történt a fontos hajózási útvonalon. Washington Iránt vádolja a térségben kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadásokkal, amit Teherán tagad.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/DZSON HJON KJUN

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.