Pesti Srácok

Az RTL Klub idén is bojkottálta a köztársasági elnököt

null
Az RTL

Az RTL Klub nézői a köztársasági elnök helyett Fischer Iván Kossuth-díjas karmester beszédét láthatták. Az újév első perceiben sugárzott, a csatorna által nem először elkövetett húzásról a Media1 számolt be.

A portál beszámol arról, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar különleges formában adta elő a Himnuszt Fischer vezényletével, ugyanis a produkcióban a profi énekesek mellett, a kórusban helyet kaptak fogyatékkal élők és idősek is, de volt rendőr, óvónő, roma kislány és Krisna-tudatú hívő is. Fischer Iván, Budapest díszpolgára beszédében arra kérte az embereket, hogy 2021 elején segítsék egymást azzal, hogy betartják a koronavírus terjedése ellen hozott szabályzásokat és amint lehetőségük van rá, oltassák be magukat. A RTL tavaly is hasonló akciót mutatott be, amikor is Áder János helyett Kulka János mondta el az újévi beszédet éjfél után. A két köztársasági elnöki alternatíva személyében alighanem a legfontosabb közös pont, hogy kormányellenes meggyőződésűek és ezt hivalkodóan propagálják is.

Forrás: media1.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.