Pesti Srácok

Bayer Zsolt áll a vizsgálatok elé, azt üzeni V. Naszályinak: „Hajrá, találkozunk a bíróságon!”

null

Most már több, mint két éve folyik a vári lakosok ellen és ezen belül elsősorban a kormányszimpatizáns vári lakosokkal szemben a rágalomhadjárat, amelyet egy jól körülhatárolható újságírói kör kezdett – nyilván nem saját ötlettől vezérelve, hanem megbízásból. Aztán beszállt ebbe a polgármester is – nyilatkozta Bayer Zsolt a Magyar Nemzetnek.

A portál arról kérdezte meg Bayer Zsoltot, a lap munkatársát, hogy csütörtökön délelőtt V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester sajtótájékoztatót tartott, amely során bírósági eljárással fenyegette meg a publicistát. – emelte ki V. Naszályi. A polgármester amiatt vizsgálta át a szerződéseket, mert Bayer interjút adott az azonnali.hu nevű hírportálnak, amelyben a kerületvezető szerint a publicista elismerte, hogy „a törvény kijátszásával jutott vári lakáshoz” – írja a Magyar Nemzet.

JELENLEG A LAKÁSOK MEGVÁSÁRLÁSA NEM LEHETSÉGES

A lap összefoglalója szerint a budai Várban a lakások többsége önkormányzati tulajdonban van, számos lakást úgynevezett örökbérleti konstrukcióban lehet bérelni, amely jog örökíthető. A lakások megvásárlása jelenleg nem lehetséges. A Magyar Nemzet anyaga szerint a korábbi Index.hu-s Bakró-Nagy Ferenc is vári lakásban lakik, azt azonban nem árulta el a lap korábbi kérdésére, milyen feltételek mellett, csupán annyit mondott, hogy „a házban lakók közül övé a leg­alacsonyabb bérleti díj”, ami valószínűleg hasonló összegű lehet, mint amit Bayer Zsolt is fizet.

BAYER ÁLL A VIZSGÁLATOK ELÉ

Az egész üggyel kapcsolatban annyit mondott Bayer arra, hogy már bírósággal fenyegetik:

A publicista leszögezte:

Bayer hozzátette:

A Bayer Zsolt vári lakását firtató cikksorozat a 24.hu nevű liberális portálon indult el, amelyben például azt kifogásolták, hogy Bayer 32 ezer forintért bérli az ingatlant. A költségelvű lakbér a várban található lakások esetén hasonló – és a közös költségnek feleltethető meg –, vagyis aki ilyen konstrukcióban bérli az önkormányzattól, az nagyjából ezt az összeget, hatszáz forint/négyzetmétert fizet egységese – írja a portál.

Bayer Zsolt szerint „lesznek itt még meglepetések”. Az újabb információkat a sajtóban fogja közzétenni.

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image