Pesti Srácok

Bemutatták az SZFE új, naphegyi campusát

Bemutatták az SZFE új, naphegyi campusát

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat. Az egyetem kancellárja emlékeztetett arra, hogy a korábban a Duna TV székházaként szolgáló, frissen felújított épület az SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének otthona lesz.

Szarka Gábor az MTI kérdésére válaszolva elmondta: az oktatás újraindítása elsősorban a járványhelyzet alakulásától függ. Februárban a magyar egyetemeken még távoktatás zajlik, a filmes és a színész hallgatók azonban jórészt gyakorlati képzésen vesznek részt. Az SZFE vezetése ezért abban bízik, hogy február második felétől külön engedéllyel bizonyos részterületeken újraindulhat a gyakorlati oktatás. Mint hangsúlyozta, a helyszínek ehhez adottak: az elmúlt hónapokban az SZFE minden régi és új campusa átesett kisebb vagy nagyobb felújításon. A színész- és az elméleti képzés helyszíne továbbra is a Szentkirályi utca és az Uránia Nemzeti Filmszínház lesz, a Duna TV volt székházában pedig a filmes képzés zajlik majd, XXI. századi, világszínvonalú körülmények között.

– fogalmazott a kancellár. Szarka Gábor szerint meglepő volt, hogy a hallgatók a Vas utcában egy olyan létesítményt védtek, ahol évtizedes pusztulatot lehetett találni, ilyen körülmények közé ugyanis senkit nem lehetett visszaengedni. Mint közölte, a Duna TV volt székházának felújítására mintegy ötszázmillió forintot fordított a kormányzat, a többi helyszínen azonban néhány tízmillió forintból megoldották a felújítást.

PestiSracok facebook image

A kancellár felidézte, hogy borzasztó állapotokat találtak az SZFE kollégiumában is, ezért a kollégisták elhelyezését új helyszínen valósítják meg, ahol az eddigi ötven helyett hetven főnek tudnak szállást biztosítani. Az új kollégiumban jelenleg az utolsó simításokat végzik, ezt követően jelentik be a helyszínt. Arra a kérdésre, hogy nem tartanak-e a hallgatói tiltakozások folytatásától, a kancellár elmondta: ha valaki látja az új helyszíneket és tudja azt, hogy nem változik az osztályfőnökök személye, akkor reményei szerint nem lesz mi ellen tiltakozni.

– fogalmazott. Szarka Gábor emlékeztetett arra is, hogy a Vas u. 2/c alatti épület, amelyben az Ódry Színpad is található, a református egyházé volt, majd az ötvenes években államosították. Nem vitatva az elmúlt évtizedek hagyományait és hogy számos nagy színészlegenda pályafutása indult ebből az épületből, mégis figyelembe kell venni, hogy ez egy államosított, az egyháztól elvett létesítmény. A modellváltás során ezért az igazságot helyre kell állítani: az lenne a legjobb, ha az épület visszakerülne jogos tulajdonosához. Erről egyelőre még zajlanak a tárgyalások.

Szarka Gábor felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi helyzet – a felújítások ellenére is – átmeneti állapot: a cél egy világszínvonalú, új campus felépítése, az Ódry Színpad hagyományát pedig addig is őrzik, majd az új campuson is folytatják. Mint a kancellár elárulta, nemrég találtak egy, az SZFE előző vezetése által rendelt tanulmányt a Vas utcai campus fejlesztéséről; ennek része lett volna, hogy az Ódry Színpadot lebontják és a helyén egy sportlétesítményt hoztak volna létre.

Sára Balázs, a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az egyetem filmes képzése kinőtte a Szentkirályi utcai épületet; az operatőröknek például nem jutott ott stúdió, az ő képzésük a Róna utcában zajlott. A Duna TV egykori székháza eközben üresen állt, noha némi felújítással tökéletesnek ígérkezett a filmes képzésre. Az épület elmúlt hónapokban végrehajtott felújítása lehetővé teszi, hogy minden filmes képzés egy helyre költözhessen. Sára Balázs elmondása szerint a munkálatok érintették a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is.

– számolt be a fejlesztésekről Sára Balázs.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.