Pesti Srácok

Csehországban megfertőződött a külügyminiszter és megjelent a brit vírusmutáció

Csehországban megfertőződött a külügyminiszter és megjelent a brit vírusmutáció

Bár mérsékelten újra javul a koronavírus-járványhelyzet Csehországban, hétfőn bejelentették, hogy megbetegedett Tomás Petrícek külügyminiszter és megjelent a koronavírus brit mutációja. Az öt sávra osztott százpontos hivatalos kockázati táblázat alapján Csehországban december 27-e óta ugyan a legszigorúbb, ötödik sávra érvényes óvintézkedések vannak érvényben, de a gyakorlatban hétfőn már ötödik napja az enyhébb negyedik sávnak felel meg reális járványhelyzet.

A kormány a sávokba való besoroláson és az ennek megfelelő óvintézkedéseken akkor változtat, ha a járványügyi adatok hét napon át jobbak, vagy három napon át rosszabbak, mint az érvényben lévő csomag. Az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel megjelent kimutatás szerint a járvány terjedési mutatója jelenleg 0,71, míg december végén ez a szám meghaladta az 1,3-at. A kockázati táblázat további három legfontosabb paramétere közül javult a százezer lakosra, illetve a százezer, hatvanöt éven felüli idős emberre eső fertőzöttek aránya is. Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter szerint a kormány várhatóan szerdán vagy csütörtökön foglalkozik a témával.

– mondta Havlícek vasárnap a CNN Prima News kereskedelmi hírtelevízióban. A legfrissebb kimutatások szerint vasárnap több mint hatezer-háromszáz személyt kezeltek a kórházakban, közülük mintegy ezeregyszáz állapotát minősítették az orvosok súlyosnak. A kórházakra nehezedő nyomás ugyan néhány napja mérsékelten csökken, de a hatóságok a helyzetet továbbra is súlyosnak tartják. Hétfőig a koronavírus-járvány szövődményeiben a hivatalos adatok szerint közel tizenötezer személy halt meg. Tomás Petrícek cseh külügyminiszter hétfőn személyesen jelentette be, hogy vasárnapi antigén, illetve PCR-tesztje is pozitív lett, ezért lemondta a következő napokban esedékes programját és karanténba vonult. A miniszter azt mondta fáradtnak érzi magát, de súlyosabb jelei a kórnak egyelőre nincsenek.

PestiSracok facebook image

Klára Doláková, az Állami Egészségügyi Intézet szóvivője megerősítette, hogy Csehországban is megjelent a koronavírus brit mutációja. Jan Blatny, egészségügyi miniszter szerint a vírus brit mutációját az intézetben elemzett anyag mintegy tíz százaléka tartalmazza. Andrej Babis kormányfő vasárnap este a közszolgálati televíziónak nyilatkozva jelezte, hogy a kormány várhatóan keddtől újra engedélyezi néhány további üzlet kinyitását. Konkrétan a papírboltokat, az alsóneműt, valamint a gyermek lábbelit és ruházatot árusító boltokat említette. Kormányzati adatok szerint vasárnap estig több mint százötezer személyt kapott koronavírus elleni védőoltást Csehországban. Az első hullámban a leginkább veszélyeztetett egészségügyi dolgozókat és az idősotthonok lakóit oltják be. Péntektől előjegyezhetik magukat oltásra a nyolcvan évnél idősebbek is. Andrej Babis azt mondta, hogy vasárnap estig több mint százötvenezer ember regisztrált a rendszerben. Csehországban január 22-ig szükségállapot van érvényben. Babis megerősítette, hogy a kormány kérni fogja a parlamenttől a szükségállapot további harminc nappal való meghosszabbítását. Több óvintézkedés ugyanis csak szükségállapot idején lehet érvényben.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.