Pesti Srácok

Döntöttek a britek: Assange nem adható ki az Egyesült Államoknak

Döntöttek a britek: Assange nem adható ki az Egyesült Államoknak

A londoni bíróság döntésének értelmében a brit kormány nem adhatja ki az Egyesült Államoknak Julian Assange-t. Mivel végzés nem jogerős az amerikai hatóságok várhatóan fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen.

A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben tizennyolc vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül tizenhét kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t. Az ausztrál állampolgárságú, 49 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem ötszázezer titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek. A londoni központi büntetőbíróság azonban hétfőn kihirdetett határozatában kimondta, hogy Julian Assange nem adható ki az amerikai hatóságoknak, elsősorban azért, mert reális annak a kockázata, hogy Assange az amerikai vizsgálati fogságban öngyilkosságot követ el.

A végzés szerint az amerikai kérvény alapján, szigorúan jogi szempontból elrendelhető lenne Assange kiadatása. Mindazonáltal depressziós, a jövőjétől rettegő emberről van szó, és a teljes elszigeteltség körülményei közepette, a jelenlegi angliai vizsgálati fogságának helyszínén foganatosított kockázatcsökkentő intézkedések nélkül nem garantálható, hogy Assange nem vet véget életének – áll a londoni bíróság hétfői végzésében. Védői szerint a WikiLeaks-portál alapítóját az Egyesült Államokban akár 175 év börtönre is ítélhetik. Az amerikai hatóságok ugyanakkor jelezték, hogy Assange-nak kiadatása és elítélése esetén nagy valószínűséggel 4-6 évet kellene rács mögött töltenie. Az Egyesült Államoknak 14 napja van a fellebbezés benyújtására, és az amerikai kormány már korábban közölte, hogy a kiadatás megtagadása esetén ezt meg is teszi. Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Két éve azonban – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette. Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését.

Julian Assange és ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak. Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet. A tavaly februárban kezdődött kiadatási eljárásban az amerikai kormány jogi képviselője kifejtette, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat. Az amerikai kormány jogi képviselője szerint nem lehet a szólásszabadsághoz fűződő joggal igazolni mások életének és személyi biztonságának közvetlen veszélyeztetését. Jogi szakértők egyöntetű véleménye szerint Assange kiadatási ügye a fellebbezési eljárások miatt jó eséllyel évekig elhúzódik.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.